Vágólapra másolva!
A Hamilton-Button álomcsapat felbomlásával egészen különleges időszaknak mond búcsút a McLaren. Az elmúlt években már-már giccses kép rajzolódott ki a két pilóta kapcsolatáról, de annak ellenére, hogy sok volt a móka és kacagás, kíméletlenül hajszolták egymást a jobb teljesítmény felé. A szezon végén a világbajnokpáros különös fejlődéstörténete is véget ér. Mire volt elég az összjátékuk?

Amikor a Hungaroringen a McLaren hagyományos szombat esti sajtótájékoztatóján Jenson Buttonnak szegezték a kérdést, szeretné-e, ha Lewis Hamilton maradna a McLarennél, a 2009-es világbajnok hangos, határozott igennel felelt. A Twittertől elszakadni képtelen Hamilton a telefonjáról fel sem emelve a tekintetét, remek ütemérzékkel és széles mosollyal vágott vissza a csapattársának azzal, hogy biztosan hazudik, majd Martin Whitmarsh csapatfőnökkel az élen mindenki nevetett egy jót. Ám a Hamilton-Button álomcsapat felbomlásával a McLarennél ennek a felhőtlen csipkelődéseknek is bizonyosan búcsút mondhatnak. A wokingi csapat történetében egy egészen kivételes időszak zárul le a 2012-es szezon végén.

Lewis Hamilton átigazolásának a híre után Buttont egyértelműen a változás egyik nyertesének kiáltották ki . Még úgy is, hogy az egyik legtehetségesebb és leggyorsabb fiatal versenyzőt kapja meg csapattársnak jövőre. Bár Sergio Pérez idén többször is bizonyította, hogy nem szabad alábecsülni, egyelőre se nem olyan gyors, se nem olyan tapasztalt, mint Hamilton - vagyis Button alig három évvel az után, hogy megérkezett a Hamilton-birodalomnak tekintett McLarenhez, gyakorlatilag a csapat első számú pilótájává lépett elő.

Hogy Button mégiscsak komolyan gondolta, hogy szeretné, ha Hamilton hosszabbítana, azért hangzik hihetőnek, mert éppen a honfitársa volt az egyik oka annak, hogy a McLaren kedvéért otthagyta a világbajnok Brawn GP-t. (Az pedig már végképp eredeti F1-es forgatókönyvnek számít, hogy Hamilton a McLarent hagyja ott a Brawnból lett Mercedes kedvéért). Button ugyanis nagyon fontos mércének tekintette a mezőny egyik legjobb és leggyorsabb versenyzőjeként emlegetett Hamiltont, akihez büszkén mérheti magát.

Forrás: AFP

Hamilton távozásával az utóbbi két évtized az egyik legizgalmasabb versenyzőpárosának is búcsút inthetünk. Ehhez az kellett, hogy a McLaren 2010-ben megkockáztassa, hogy egy csapatba két világbajnokot is leigazol. Ha azt vesszük, hogy a 2000-es években volt olyan időszak, amikor a teljes mezőnyben összesen két világbajnok volt, akkor érezhető, hogy egészen különleges versenyhelyzetbe hozta magát Martin Whitmarsh csapata.

A McLaren humánpolitikájától nem áll távol a világbajnokok egyidejű alkalmazása, amikor azonban legutóbb, több mint húsz évvel ezelőtt az Ayrton Senna-Alain Prost párosítással próbálkoztak, elég hamar polgárháborúhoz közeli helyzetben találták magukat. Igaz, a wokingi vitrinek Sennának és Prostnak köszönhetően hat egyéni világbajnoki trófeával gazdagodtak. Lewis Hamilton Fernando Alonsóval az oldalán 2007-ben szintén egész közel sodorta a csapatot ehhez a helyzethez, így a Heikki Kovalainen mellett eltöltött langyos évek után joggal vetődött fel a lehetősége annak, hogy a vb-címnek köszönhetően izmos önbizalommal a csapathoz érkező Buttonnal előbb-utóbb összezördül majd Ron Dennis (volt) kedvence. A nagy botrány azonban elmaradt, ami Martin Whitmarsh problémamegoldó képessége mellett annak is köszönhető, hogy a két brit pilóta között egyszerűen működik a kémia.

Forrás: McLaren

Elég gyorsan kiderült az is, hogy a csapatfőnök az esetleges motivációs gondokat is megoldotta, mert amint szembesült azzal, hogy versenyképes csapattársa van, Hamilton is mindent megtett Button legyőzéséért. Hogy mennyire kiegyenlített teljesítmény született a házi versenyükből, azt jól jelzi, hogy az együtt töltött idő alatt Hamilton 619, Button pedig 614 pontot szerzett.

Amikor az [origo] F1Hírek Martin Whitmarsh-t tavaly arról kérdezte, hogy két eltérő személyiségű pilóta ambícióit miként képesek összeegyeztetni Wokingban, a csapatfőnök azt mondta, kettőjük kapcsolata működik függetlenül attól, hogy ők beleszólnának ebbe. Elsőként gratulálnak egymásnak, még akkor is, ha nekik nem jött ki jól a lépés, és ebből fantasztikus csapatszellem születik, mert részt vesznek egymás győzelmében - áradozott a világbajnokairól Whitmarsh.

Forrás: AFP

Az elmúlt évek nyilatkozataiból már-már giccses kép rajzolódott ki a két pilóta kapcsolatáról. Lewis Hamilton tavaly életében talán először ismerte el, hogy egy csapattársa jobb teljesítményt nyújtott nála, és valószínűleg irigykedve nézte azt is, hogy a mindig simulékony Button milyen könnyedén épített maga köré egy erős és megbízható stábot. "Mindig le akarom győzni őt, és soha nem vagyok boldog, amikor nem sikerül. De ez lélektanilag nem jelent problémát. Nagyon nyitott ember, akivel jól ki lehet jönni" - mondta Buttonról idén Silverstone-ban, a Brit Nagydíj idején Hamilton, és hozzátette azt is, hogy nagyszerű lenne, ha idén Buttonnal harcolhatna a vb-címért.

Miközben Hamilton rendszeresen dicsérte Button vezetési stílusát és versenystratégiáját, addig Button készségesen elismerte, hogy Hamilton az eddig leggyorsabb csapattársa, nem mintha ezzel gondja lett volna. "Sok versenyző szerint Lewis a lehető legrosszabb csapattárs, mert annyira gyors, de szerintem ez csak izgalmas. Ez hajt előre" - mondta Button tavaly decemberben az F1 Racing magazinnak.

Martin Whitmarsh az [origo] F1Híreknek tavaly elárulta, hogy Hamilton figyelte Buttont, mert rájött, hogy tanulhat tőle. Látta, hogy tapasztalt, érett és nagyon okos csapattársa van, aki hatalmas tisztelettel és alázattal végzi a munkáját.

A McLarennél uralkodó béke annyira szokatlan volt, hogy a csapattársával többször is látványos konfliktusokba keveredő Mark Webber 2010 közepén kijelentette: Button és Hamilton jó kapcsolata nem több PR-fogásnál, és minél többet indul majd a két versenyző az élről, annál inkább lehull a lepel erről a mesterséges harmóniáról. Bár volt néhány forró pillanatuk a pályán, mint például 2010-ben Törökországban vagy 2011-ben Kanadában, ezek meglehetősen szelíd konfliktusok voltak ahhoz képest, amibe például a Red Bull versenyzői keveredtek egymással.

Hamilton és Button a McLaren szórakoztatóipari munkásaiként is lenyűgöző teljesítményt nyújtott az elmúlt években, és a csapat szponzorai szinte a végletekig kihasználták a versenyzők promóciós erőforrásait, különösen, hogy a kamerák előtt kifejezetten szórakoztató volt a párosuk. Bár külön-külön is remek előadói képességekkel rendelkeznek, együtt mindig rátettek egy lapáttal. Pérez gyors, szerény és szimpatikus versenyző ugyan, de aligha fog riposztozni a poénoknál Buttonnak. Mint ahogyan a szponzorok is búcsút inthetnek a hirdetések legmenőbb párosának. Legyen szó öltönyről, óráról, parfümről, telefonról vagy bankról, Button és Hamilton megmozgatta a kreatívok fantáziáját.

A brit motorsport történetében is különleges volt az a három év, amelyet Hamilton és Button egy csapatban töltött, hiszen az ország világbajnokai különböző (Forma-1-es időszámítás szerinti) korokban érték el a sikereiket, és nem voltak elkényeztetve olyan helyzetekkel, amikor két honfitársuk is már világbajnokként, ráadásul vb-esélyesként áll rajtrácsra. Az év végén ennek a brit mániának is búcsút inthetnek a McLarennél.

Button, Hamilton és a McLaren kincstára

Hogy mennyire teljes volt a McLaren brand a 2008-as és 2009-es világbajnok párosával, azt csak erősíti az a sokat emlegetett életrajzi elem, hogy mind a ketten a csapat két volt világbajnokát tekintik példaképüknek: Hamilton Ayrton Sennát, Button Alain Prostot. Így aztán senki mással nem lett volna olyan hiteles a megrendülés abban a kisfilmben, amelyet a McLaren fóliával lefedett autókkal teli garázsában forgattak. Ha azt vesszük, hogy a McLarennek mindig is rendkívül fontos volt a saját történelme, Hamiltonnal és Buttonnal egy kicsit a régi dicsőséget is visszahozhatták a köztudatba.

Hamilton elvesztése komoly érvágást jelent a McLarennek, bár az év egyik legnagyobb meglepetésének, Sergio Péreznek a leszerződtetésével valószínűleg a lehető legtöbbet hozták ki ebből a kényszerhelyzetből. Nem ez az első alkalom azonban, hogy a csapatnak a középmezőnyből kell pótolnia egy világbajnokot. 2001 végén a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen helyére hoztak be egy fiatal finn versenyzőt, Kimi Räikkönent, aki Pérezhez hasonlóan a Saubernél kezdte el bontogatni a szárnyait. És láss csodát: 2003-ban már a világbajnoki címért volt versenyben. Az biztos, hogy a McLarennél vége a brit romantikának, bár Button és Hamilton még öt futamon át élvezheti egymás közelségét. A végjáték is különlegesnek ígérkezik, főleg, mert nagyon itt lenne az ideje, hogy 1998 óta eltelt 14 ínséges év után ismét szerezzenek egy konstruktőri vb-címet a McLarennek. Erre még maradt is némi esélyük.