Vágólapra másolva!
Elnézést kért, amiért a rajt előtti szokásos rituáléja miatt nem ért oda a nemrég elhunyt Sid Watkins professzor előtt tisztelgő megemlékezésre.

Michael Schumacher kénytelen volt magyarázkodni, mert nem volt jelen a Szingapúri Nagydíj rajtja előtt tartott egyperces néma gyászszüneten, amit a Forma-1 nemrég elhunyt korábbi főorvosa, Sid Watkins emlékére tartottak.

A népszerű "prof", ahogy a paddockban becézték, csaknem három évtizeden át küzdött a versenyzés biztonságának javításáért, és sokat tett Schumacherért is, amikor a német az 1999-es Brit Nagydíjon a gumifalba csapódva eltörte mindkét lábát. A hétszeres világbajnok elismerte, hogy banális okból maradt távol a megemlékezéstől: nem ért vissza a rajtrácsra a start előtti, megszokott rituáléjából. "Bocsánatot kell kérnem, mert még a toaletten voltam" - mondta a német RTL-nek. "De gondolatban ott jártam Siddel."

Schumacher hozzátette, hogy "szakmai és személyes szinten" is rengeteg szép emléket őriz Watkinsról. "1999-ben, a balesetem után azonnal ott volt mellettem" - ismerte el. Bár a gyászszüneten nem vett részt, azt többen észrevették, hogy Schumacher korábban, a Szingapúri Nagydíj hétvégéjének egy csendes pillanatát kiválasztva odasurrant a Watkins tiszteletére készített emlékkönyvhöz a paddockban, és beleírt valamilyen személyes üzenetet. A könyvet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) később a professzor családjának fogja átadni.

Az incidens felidézte a 2006-os Brazil Nagydíj rajtja előtt történteket, amikor Kimi Räikkönen arra hivatkozva mulasztotta el az utolsó versenyére készülő Schumacher tiszteletére tartott rövid ünnepséget, hogy "épp szarni voltam."