Vágólapra másolva!
A Sauber ügyvezetőnője felhívta rá a figyelmet, hogy Pérez még csak a második szezonját futja, és a következetes teljesítményhez több tapasztalatra van szüksége.

Második idényét tölti a Forma-1-ben a Sauber mexikói versenyzője, Sergio Pérez, aki idén már három alkalommal is dobogóra állhatott, legutóbb a hétvégi Olasz Nagydíjon. A csapat ügyvezető igazgatója elégedett vele, és hangsúlyozta, hogy még jobb teljesítményre lehet számítani tőle, ha több rutint szerez.

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez még csak a második szezonja. A kezdetektől fogva nagyon tehetséges pilóta volt. Éppen ezért szerződtettük őt, a kritikák ellenére is" - mondta Monisha Kaltenborn az Autosportnak. "Sok tapasztalatra van szükség az egyenletes és következetes teljesítmény nyújtásához."

Kaltenborn úgy véli, az időnkénti gyengébb forma részben Péreznek, részben a Saubernek tudható be. "Ő is vétett hibákat, meg a csapat is" - közölte, bár hozzátette, hogy "néhány versenyünket általunk nem irányítható tényezők rontották el."

Pérezre állítólag szemet vetett a Ferrari is, de Kaltenborn nem tart attól, hogy elszipkázzák tőlük a mexikóit. A szerződésének meghosszabbításával kapcsolatban higgadtan nyilatkozott. "Nincs okunk sietni a döntéssel. Nyugodt vagyok, ahogy két hónappal ezelőtt is az voltam" - mondta.