Vágólapra másolva!
Bár első látásra nem nagyon látszott, Monzában is kevésen múlt, hogy Spához hasonló buta rajtbaleset történjen. Vettel grosjeanos manőverét megúszta Kobajasi, miközben előttük Massa lehetetlen akcióval próbálkozott.

Egy hét alatt nagyot változott a világ az Forma-1-ben, egy horrorisztikus rajt után Monzában egy olyan első kört láthattunk, amelyből első látásra viszonylag kevés részletet lehet érdekességként kiemelni. Ennyit számítana az, hogy az F1 nehézfiúi közül Romain Grosjean nem volt ott a mezőnyben, miközben Pastor Maldonado többszörös büntetésének hatására csak hátulról próbálkozhatott? A srácok jobban vigyáztak volna egymásra, vagy mindenki tudta, hogy a dupla DRS-zóna miatt ezúttal később is könnyebb lesz előrejutni? Ez részben mind igaz, de a felvételek alapján a szerencsén is múlt, hogy egy újabb merész irányváltás ezúttal nem végződött látványos karambollal.

Ha nincs Felipe Massa, akkor a monzai start a szezon legunalmasabb rajtja címért is megküzdhetett volna. Egyedül a kis brazil próbálkozott valami meglepővel, neki már keresnie is kell a kiugrási lehetőségeket. Nem az volt a nagy manőver, hogy le tudta gyorsulni a leheletnyit beragadó Jenson Buttont. Arra akár fogadni is lehetett volna, hogy kettejük közül ő éri majd el hamarabb az első sikánt. Az volt a merész, hogy egy látványosan rövidebb féktávval megpróbálta elkapni Lewis Hamiltont is. Sajnos a manőver végét már nem merte befejezni, mivel számára már minden futamon kötelező a pontszerzés, ezért nem kockázhatta meg, hogy ráforduljon Hamiltonra. A tavalyi év már-már elfeledett csatározásai fényében sem lett volna egészséges, ha ismét összeakad a McLaren versenyzőjével, ezért most győzött benne a józan ész, akármit is diktált a versenyzői ösztöne. Hamilton egyébként saját magát hozta egy pillanatra kellemetlen helyzetbe, hiszen tökéletes kigyorsítás után kissé túl kényelmes első féktávot vett, így Massa egy pillanatra ráijeszthetett. Viszont legalább a pálya jó oldalán volt, ahonnan kényelmesen fedezhette a helyét.

Forrás: AFP

A harmadik helyért elvileg komoly csata alakulhatott volna ki a rosszul induló Button és Michael Schumacher között, de a pálya "koszosabb feléről" Schumi sem alkotott maradandót, nem tudta meggyőzően támadni a jól helyezkedő Buttont - hiába remélte előzőleg azt, hogy a páros oldal lesz az előnyösebb. Schumachernek sokkal inkább hátra kellett figyelnie, hiszen Sebastian Vettel is jobban tudott nekilódulni, mint ő, de még nála is jobban érkezett meg rá a hetedik helyről kiválóan induló Kimi Räikkönen.

Ő talán az egész mezőnyben a legjobb elindulást produkálta, így azonnal elviharzott a hatodik helyen beragadó Nico Rosberg mellett. Ezután logikusan keresztbe vágott, mert az első féktávon akkor volt nagyobb esélye előzni, ha a pálya jobb oldalára helyezkedik. Azt is ügyesen használta ki, hogy Vettel és Schumacher egy pillanatra egymással volt elfoglalva, így pár pillanat alatt az ötödik helyen találta magát, mégpedig az egyenes jobb oldalán, Schumacher mögött. Ez lett a végzete, ugyanis Schumacher okosan nem hagyott maga mellett annyi helyet, hogy oda is beférjen, így viszont Räikkönen nem tudott tőle merre menni. Vettel viszont a külső íven, az ideális nyomvonalon bátrabban vehetett féktávot, így bár Räikkönen indult jobban, az ötödik helyét mégis rögtön elvesztette.

Vettel egyébként majdnem elkövetett egy buta hibát, ugyanis miközben a finnel csatázott, mögöttük Kamui Kobajasi szintén lelkesen támadgatott. Rosberg mögül kivágva először Räikkönen manőverét követte le, majd látta, hogy inkább a pálya bal oldalán van esélye. Arra nem számíthatott, hogy Vettel egy hirtelen mozdulattal középről ki fog vágni teljesen balra, és majdnem összeérnek. Vettel manőverétől egy kicsit megszeppenve Kobajasi nem vett igazán hajmeresztő féktávot, amit az évek alatt tőle már megszokhattunk, így Räikkönent sem tudta meggyőzően támadni. Vettel egyébként a sikán kijáratánál még a Lotust is leterelte a rázókőre - úgy látszik, ma ilyen napja volt.


Érdekes módon a páros oldalról Kobajasi mögött Fernando Alonso is óriási rajtot produkált, gyakorlatilag ő is azonnal kettőt előzött. Kobajasi nyomában keresett egy kis szélárnyékot, de az autója mozgásán látszott, hogy ezúttal beéri ennyivel. Talán az elmúlt hét eseményei hatására is nem igazán erőltette a mezőnyben az akciókat, hiszen azokból könnyen vesztesen jöhet ki. Megelégedett a kezdeti két hellyel, majd jól helyezkedve sérülés nélkül akart elfordulni. Az első sikán után is támadni tudta Kobajasit, de a második, a Roggia előtt is látszott, hogy ezúttal nagyon vigyáz magára, hiszen ott sem próbálkozott meg egy olyan akcióval, amit máskor talán elindított volna.

Nem beszéltünk még Paul di Restáról, aki a kilencedik pozícióból felejthetően indult, így egyedül arra volt esélye, hogy Rosberget megfogja. Hatalmas szerencséje volt, hogy mögötte csak Alonso kapta el a fonalat, Mark Webber és Sergio Pérez nem alkotott maradandót, sőt őket Bruno Senna is legyorsulta. Webber a halvány időmérős teljesítményét a rajtnál még azzal is megtoldotta, hogy nem csak rosszul indult, hanem az első sikán kijáratát is elrontotta, ezzel további pozíciót bukva. Hiába, ez nem a két Red Bull hétvégéje volt.