Vágólapra másolva!
A Red Bullnál nem okozott meglepetést, hogy az Olasz Nagydíj időmérőjén gyengélkedett a csapat, viszont abban bíznak, hogy a versenyen erősebbek lesznek.

Már az edzéseken látni lehetett, hogy a Red Bull nem igazán kapta el a fonalat Monzában, és az időmérőn bebizonyosodott, hogy az RB8-akat nem sikerült tökéletesen belőni a pályára. Christian Horner előzőleg azt mondta, a harmadik rajtsorba kerülés már elfogadható volna, ami félig sikerült is.

"Nehéz időmérőnk volt, tudtuk, hogy ilyen lesz" - közölte a csapatfőnök. "A versenyen remélhetőleg erősebb lesz a tempónk, mint ma, és felvehetjük a harcot az előttünk lévő autókkal."

Sebastian Vettel a hatodik legjobb időt érte el a Q3-ban, a váltócsere miatt büntetést kapó Paul di Resta hátrasorolása után az ötödik pozícióból rajtolhat majd vasárnap. "Viszonylag elégedett vagyok az eredménnyel. Bár az utolsó köröm lehetett volna egy picit gyorsabb, nehéz megmondani, hogy ez a pozíciómban is eltérést eredményezett volna-e" - nyilatkozta. "Az élbolytól túlságosan le vagyunk maradva. Egész hétvégén nem voltunk gyorsak, szóval a hatodik hely nagyon jó. Meglátjuk, mire leszünk képesek a futamon. Úgy gondolom, holnap jobb lesz a tempónk."

Forrás: Red Bull

A másik Red Bullt vezető Mark Webber számára a Q2-ben ért véget a nap, ahol a 11. helyen zárt. "Nagyjából erre számítottunk ma. Sebet és engem nagyon kevés választott el, csupán másfél tized, de ő továbbjutott (a Q2-ből), én meg nem" - mondta csalódottan.

Mivel műszaki hiba miatt Fernando Alonso csak 10. lett az időmérőn, a Red Bull párosának maradt esélye arra, hogy csökkentse lemaradását a Ferrari mögött a bajnokságban.