Vágólapra másolva!
Michael Schumacher úgy érzi, 13. rajthelye ellenére mindent kihozott az autójából a Belga Nagydíj időmérő edzésén. Csapattársa, Nico Rosberg még rosszabbul járt, mert már a Q1-ben kiesett, ráadásul büntetést is kapott.

Nem alakult túl fényesen eddig a Mercedes versenyhétvégéje Belgiumban. A harmadik szabadedzésen, amikor először tesztelhették volna a kocsit száraz körülmények között, már 13 perc után megadta magát a váltó Nico Rosberg autójában, így a fiatalabb pilótájuk nem tudta beállítani az autóját az időmérőre. Ennek tudható be, hogy csak a 18. helyen végzett, a legjobb köre bő egy másodperccel volt rosszabb csapattársáénál. Mivel a váltócsere miatt egy öt helyes rajbüntetést is kapott, holnap csak az utolsó előtti, 23. helyről indulhat majd, Narain Karthikeyan mellől.

"Holnap a mezőny végéről indulni igazán kiábrándító lesz, nem volt esélyem felkészíteni az autót a délelőtti váltóprobléma miatt. Beletelt egy kis időbe a helyes beállítás megtalálása az időmérőn, ami végül nem jött ki jól számomra. Remélem, előrébb léphetek pár helyezést a versenyen, de nem vagyok túl optimista, mert az autónk nincs a leggyorsabbak között ezen a pályán" - nyilatkozta Rosberg az időmérő után.

Rosberg futhatott volna még egy gyors kört, de túl sok helyet akart hagyni maga előtt, aminek az lett az eredménye, hogy csak a leintés után szelte át a célvonalat, így nem tudott még egy mért kört teljesíteni. "Kommunikációs hiba történt, de talán az én hibám volt" - nyilatkozta. "De akárhogy is, talán nem sokat változtatott volna az öt helyes büntetésem miatt."

Forrás: Mercedes GP
Schumacher új sisakot visel jubileumi versenyén

A 300. futamán induló Michael Schumacher sem repesett az örömtől az időmérő edzés után, mert hibátlan körrel is csak a 13. lett. "Igazán elnézést kérek a rajongóimtól, de attól tartok, azt kell mondanom, hogy mindent kihoztunk magunkból, amit ma lehetett."

"Izgatott voltam a köridőt látva, mert többet kihoztam az autóból, mint amire számítottunk, ez egy jó kör volt" - nyilatkozta. "Reménykedtem és vártam az üzenetre, hogy elég lesz. Csak vártam és vártam. Jó hírben reménykedtem, de amikor megjött, inkább csalódottságot éreztem" - folytatta. "Ha megnézzük, a középső szektorban 1,1 másodpercet vesztettünk. Az elsőben és az utolsóban két-két tizedet. Túl lassúak vagyunk a középső szektorban. Ha egy autó nem versenyképes, általában ott veszít a tempójából."

"Kemény volt az időmérő, igazán trükkösnek bizonyult az, hogy a gumikat a megfelelő működési tartományukban tartsuk - tette hozzá Ross Brawn csapatfőnök. "Michael elfogadható kört futott, ez volt a legtöbb, amit a jelenleg rendelkezésünkre álló autóval el tudtunk érni."