Vágólapra másolva!
A brazil a 2001-es Belga Nagydíjon Eddie Irvine-nal harcolva rongyolt frontálisan a gumifalba. Csak most árulta el, hogy utána hónapokig rohamai voltak, és sokáig emlékezetkieséssel küzdött.

A brazil Luciano Burti csak most, tizenegy év után árulta el nyilvánosan, hogy milyen súlyos következményei voltak a 2001-es Belga Nagydíjon elszenvedett szörnyű balesetének. Az akkoriban a Prost Racingnél versenyző Burti korábbi csapattársával, a jaguaros Eddie Irvine-nal harcolt, amikor a Forma-1 egyik leggyorsabb kanyarjában, a Blanchimont-ban összekoccant vele, és frontálisan, szinte lassulás nélkül a szemközti gumifalba csapódott.

Az ugyancsak összetört autójából kipattanó Irvine is azonnal odafutott hozzá, hogy segítsen kiszabadítani őt a gumik fogságából, de hosszú időbe telt, amíg ez a beavatkozó bíróknak végre sikerült. Burtit utána három napig mesterséges kómában tartották, és amikor felébredt, honfitársát, az aggódó Rubens Barrichellót találta a szobájában, aki a kórház padlóján aludt. A most 37 éves Burti azt mondja, a mai napig sem emlékszik a verseny napjára és a balesetre.


"Két évig tartott, mire teljesen felépültem" - nyilatkozta a Totalrace-nek. "Az első négy hónap volt a legrosszabb, amikor rohamok törtek rám, ezért gyógyszereket kellett szednem. Még mindig borzasztó emlékeim vannak arról az időszakról. Össze voltam zavarodva, és kevertem a szavakat, például azt mondtam, 'levágni a lámpát" ahelyett, hogy 'leoltani.'"

"Akkoriban jól emlékeztem tíz évvel korábbi dolgokra, de azt, hogy aznap reggel mi történt, nem tudtam felidézni. Találkoztam valakivel délelőtt, délután mégis újra köszöntem neki, mondván, milyen régóta nem láttuk egymást!"

Burti, akinek az volt a 15. nagydíja, soha többé nem versenyzett a Forma-1-ben, bár utána három évig a Ferrari második számú tesztpilótájaként dolgozott, néhány éve pedig a brazil V8-asok bajnokságában indul. Emellett a Globo TV szakértőjeként szerepel.

Forrás: AFP
Burti főnökével, Alain Prosttal 2001-ben