Vágólapra másolva!
A McLaren csapatfőnöke szerint is csak három motorgyártó látja el a csapatokat 2014-től, de ez nem okoz majd problémát, hiszen a Renault mellett a Ferrari és a Mercedes is növelheti partnereinek számát.

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a jelenlegi négy motorgyártó helyett 2014-ben már csak három cég látja el erőforrásokkal a csapatokat. A pillanatnyilag a Marussiával és a HRT-vel kapcsolatban álló Cosworth ugyanis várhatóan nem vállalkozik a 2014-ben érkező 1,6 literes, hathengeres turbómotorok fejlesztésére, a tervek szerint 2014-ben beszállni kívánó PURE pedig anyagi okokból leállította a munkát. Így jelenleg az tűnik a legvalószínűbb verziónak, hogy két év múlva az összes istállót a Mercedes, a Ferrari és a Renault látja majd el.

A Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug múlt héten kijelentette, szerinte a három gyártó is elegendő lesz, ezért egyik csapatnak sem kell attól tartania, hogy motor nélkül marad. Ezzel egyetért Martin Whitmarsh is, aki úgy gondolja, az idén négy csapattal dolgozó Renault még nagyobb szerephez juthat. "Úgy tudom, a Renault akár hét istállónak is hajlandó lenne motort szállítani" - jelentette ki a Motorsport-Total.com-nak a McLaren csapatfőnöke, majd hozzátette: számított rá, hogy a PURE problémákba ütközik majd.

Whitmarsh azt ígéri, "mindenképpen lesz megoldás" a 2014-es motorhelyzetre, szükség esetén a Mercedes és a Ferrari is növelheti partnercsapatainak számát. Elárulta, az is szóba került, hogy továbbra is lehessen korlátozott teljesítményű V8-as motorokat használni, ő azonban szeretné elkerülni ezt. "Ez lehetséges lenne, de személy szerint úgy gondolom, nem lenne túl elegáns megoldás."