Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke szerint nem az ellenfelek dolga ítéletet hozni a Red Bull kétes ügyeiben, bízniuk kell abban, hogy az FIA megfelelően kezeli a helyzetet.

A Red Bull a 2012-es szezon során már számos alkalommal került vitatott helyzetbe, többször kellett módosításokat elvégezniük az autóikon, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabálytalannak ítélte több megoldásukat. Egy héttel a Német Nagydíj után, ahol kiderült, hogy a motorvezérlés beállításaival trükköztek, a Hungaroringen újabb esetre derül fény: Montrealban az FIA felszólította a csapatot, hogy változtatásokat végezzenek el egy olyan eszközön, melynek segítségével manuálisan - tehát adott estben szabálytalanul - állíthatták volna át a futómű beállításait az időmérő és a futam között.

Mivel a Red Bull rendszerint a kiskapukat találja meg, nem lehet egyértelműen bizonyítani, hogy megszegik az aktuális szabályokat. Így eddig egyszer sem büntették meg a csapatot, csak az előírások tisztázása után utasították őket arra, hogy módosításokat végezzenek el az autón. Az újabb eset után több csapat is úgy vélekedett, hogy a Red Bull túl sokszor feszegeti a határokat, Ross Brawn szerint azonban nem az ő dolguk ítélkezni az osztrákok felett.

"Nem tudunk róla" - felelte a Mercedes csapatfőnöke arra a kérdésre, hogy jelenleg aggódik-e az ellenfelek valamelyik megoldása miatt. "Ismét felmerült egy olyan ügy, amit az FIA-nak tisztáznia kellett, hiszen ez az ő feladatuk" - utalt a montreali esetre, majd hangsúlyozta, hogy a csapatoknak meg kell bízniuk a szövetség döntéseiben.

"Az FIA kezében vagyunk, ők ügyelnek arra, hogy az F1-et megfelelően szabályozzák. Nem tudok semmit az ügy részleteiről azon kívül, amit néhány oldalon olvastam. Az FIA-nak és a Red Bullnak kell megoldást találnia erre" - jelentette ki Brawn, akinek csapata a szezon elején a dupla DRS miatt került az ellenfelek kereszttüzébe.