Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton élete egyik legnehezebb győzelmét szerezte meg a Magyar Nagydíjon, csapattársa viszont az elrontott stratégia miatt bosszankodik.

Egyértelműen Lewis Hamilton uralta a Magyar Nagydíj hétvégéjét, a pénteki szabadedzések és az időmérő után a vasárnapi futamot is megnyerte. A győzelemért azonban keményen meg kellett küzdenie, a két Lotus ugyanis folyamatosan nyomás alatt tartotta: előbb Romain Grosjean, majd Kimi Räikkönen veszélyeztette a győzelmét.

"Igazából úgy gondolom, hogy ez volt pályafutásom egyik legnehezebb versenye, ettől még értékesebb a győzelem" - mondta a futam után a Hungaroringen harmadszor diadalmaskodó brit. "Úgy kellett vigyáznom az abroncsaimra, hogy közben a tempómat is tartanom kellett - ez néha elég nehéz feladatnak bizonyult. Egy ilyen versenyen folyamatosan változik az autó viselkedése. Minden körben más visszajelzéseket kaptunk a gumikról, de legalább sikerült vigyáznom rájuk."

"Arra kellett figyelnem, hogy körről körre tartsam a távolságot a mögöttem lévő autóhoz képest. Különösen az volt fontos, hogy az utolsó kanyarhoz elég nagy előnnyel érkezzek, így a célegyenesben lévő DRS-zónában sem tudtak megelőzni" - magyarázta. Hamilton a világbajnokságban visszavette a negyedik helyet Räikkönentől, Fernando Alonsóhoz képest viszont még így is jelentős, 47 pontos a lemaradása. Ennek ellenére biztos benne, hogy kilenc futammal a szezon vége előtt még van esélye a világbajnoki címre.

Forrás: Farkas Péter [origo]

"Ezen a hétvégén bebizonyítottuk, hogy még bármit elérhetünk. Fernando nem szerzett elég pontot" - utalt az ötödik helyen célba érő spanyolra. "Ha továbbra is ilyen teljesítményt nyújtunk, utolérhetjük őt."

Jenson Button kevésbé volt boldog, pedig az ő versenye is jól indult, az első körben sikerült megelőznie Sebastian Vettelt, így sokáig a harmadik helyen autózott. A McLaren úgy döntött, hogy háromkiállásos taktikára váltanak, de Button szerint kétszer is rossz ütemben hívták ki őt a bokszba. "Igazából nem is értem, mi történt" - mondta. "Az volt furcsa, hogy az első kiállásom után még láttam az első két helyezettet, nem volt nagy a lemaradásom, de amikor háromkiállásos taktikára váltottunk, túl korán hívtak ki - mindkétszer forgalomba kerültem, és nem értettem, miért alakult így."

A végül csak a hatodik helyen célba érő Button indokolatlannak tartotta a korai kerékcseréket. "A gumik még jó állapotban voltak. Szerintem az volt a cél, hogy átugorjuk az előttünk lévőket, de azonnal forgalomba kerültünk. A kiállások után általában szabad előttünk az út" - bosszankodott. "Utána még egyszer elkövettük ugyanezt a hibát, tehát nem volt túl jó számomra ez a verseny. Remélem, tanulni fogunk belőle, mert kétszer is ugyanaz történt - azt hiszem, ma nem választottunk jó stratégiát.