Vágólapra másolva!
Bernie Ecclestone szombaton a Hungaroringen elárulta, hogy jövőre nem növelik meg a futamok számát.

Bár sokat azt hitték, jövőre az idei rekord számú futamnál is több, azaz legalább 21 verseny lesz a Forma-1 versenynaptárában, Bernie Ecclestone a Magyar Nagydíjon tisztázta a helyzetet. "Húsz verseny lesz. Többé-kevésbé olyan (a naptár), mint idén" - nyilatkozta a Forma-1 nagyura.

Bár konkrét időpontokat nem említett, nagy valószínűséggel a szezon március 17-én indul majd Ausztráliában, és az utolsó verseny 2012-höz hasonlóan Brazíliában lesz. Korábban olyan találgatások is napvilágot láttak, hogy esetleg az idén debütáló austini versenyt jövőre a szezon végére mozgatják.

Ecclestone elárulta azt is, hogy jövőre nem mennek Valenciába, mert ezentúl váltásban rendezik Spanyolországban a versenyt Barcelonával. Az utcai versenyt New Jersey-ben viszont felvették feltételesen a naptárba, bár egy hónapja még úgy nyilatkozott róla, hogy ott valószínűleg jövőre még nem lesz futam. Amikor arról kérdezték szombaton a Hungaroringen, hogy lesz-e verseny jövőre New Jersey-ben, így válaszolt: "Feltételezhető, hogy igen."

Ecclestone elárulta, hogy megbeszéléseket folytattak a pénzügyi problémákkal küzdő Nürburgring vezetőségével. A legendás pálya szintén kétévenkénti váltásban szerepel a naptárban, de mivel idén Hockenheimringen volt a Német Nagydíj, jövőre az Eiffel-hegységbe menne a Forma-1. "Egyeztetünk velük, meglátjuk mi lesz. Meg kell tartanunk a német versenyt, mindent meg kell tennünk ezért, amit lehetséges. Megpróbáljuk megmenteni, de nem hinném, hogy az ingatlan eladó lenne." Amikor arról kérdezték, hogy mi lesz akkor, ha a Nürburgringen jövőre nem lehet majd megrendezni a futamot, Ecclestone így válaszolt: "akkor megyünk Hockenheimbe."