Vágólapra másolva!
A McLaren csapatfőnöke aggódva figyeli a Concorde Agreement körül kialakult nézeteltéréseket. A Ferrarival jó a viszonya, és elismeri, hogy jelenleg ők a legnagyobb csapat az F1-ben.

Martin Whitmarsh sajnálja, hogy a Forma-1-es csapatok a pályán kívül is folyamatosan harcolnak egymással, szerinte ugyanis nagyobb összefogással még sikeresebb lehetne a sportág. A McLaren csapatfőnöke - aki egyben az istállók érdekvédelmi szervezetének, a FOTA-nak is az elnöke - az új Concorde Agreement kapcsán beszélt a folyamatos vitákról. A 2013-ban érvénybe lépő új megállapodást az egyik élcsapat, a Mercedes még nem írta alá, mert nem elégedettek a nekik kínált feltételekkel.

"Aggódom amiatt, hogy ez még mindig nem történt meg" - mondta a Formula1.com-nak. "Túl sok időt pazarolunk az istállók közötti drámákra, ahelyett, hogy így állnánk hozzá: 'Ez egy fantasztikus sport, melyet világszerte figyelemmel kísérnek. Össze kell fognunk, és közösen kell gondolkoznunk'".

Példaként az idén visszatérő USA Nagydíjat említette. "Ha Bernie (Ecclestone) azt mondja, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Amerikában népszerűbb legyen a Forma-1, egyetértünk vele. De túl sok időt és energiát veszítünk, míg ezt meg is valósítjuk" - jelentette ki, majd a McLaren legrégebbi riválisáról, a Ferrariról beszélt. A két istálló 1966 óta harcol egymás ellen a Forma-1-ben, és ők a sportág történetének legsikeresebb csapatai.

"Jó a kapcsolatom a Ferrarival, legalábbis remélem" - nyilatkozta. "Harminc éve ismerjük egymást, és már mindenhol megküzdöttünk egymással: a pályán, a bokszutcában, a paddockban, az FIA-megbeszéléseken, a bíróságon - tényleg mindenhol. Elismerem, hogy a Ferrari a legnagyobb márka a Forma-1-ben" - tette hozzá. "A McLaren ezt persze nehezen emészti meg, de tény, hogy második helyen állunk a csapatok között. Talán ötven év múlva lehagyjuk őket."