Vágólapra másolva!
Bár Kimi Räikkönen zseniális helyezkedéssel egyből két pozíciót javított a rajtnál, a rajt legnagyobb alakja csapattársa lett: Romain Grosjean az első kanyarig négyet előzött. Lewis Hamilton csúnyán beragadt, míg Felipe Massa saját hibája miatt vesztette el az első szárnyát.

Már megint nagyon vigyáztak egymásra a versenyzők a Német Nagydíj rajtjánál, már szinte senki sem akar felesleges kockázatot vállalni az első kanyarokban, hiszen a verseny általában nem ott dől el. Ettől függetlenül többen lecsúsztak a pályáról, Kimi Räikkönen és Jenson Button bemutatott egy-egy nagyszerű előzést, és még egy első szárny is leszakadt az egyes kanyarban, igaz ez inkább figyelmetlenség miatt következett be, nagyon agresszív csatákat nem láthattunk. A viszonylag sima rajt egyik fő érdekessége talán az volt, hogy meglepően sokan indultak el rosszul a pálya tisztábbnak mondott oldaláról, így egy-két előzés még kivitelezhető volt a nem túl hosszú célegyenesben. Egy, azaz egy volt legény a gáton, aki többszöri visszanézés után is egyszerűen hihetetlen rajtot produkált: Romain Grosjean a tizenkilencedik helyről úgy jött el, hogy az előtte lévő négyest megkerülte, majd az egyes kanyar kijáratánál már az ötödik előzést is abszolválta. Sajnos a hatos kanyarig tartott a királysága, a féktávon rácsúszott Bruno Senna, a lotusos francia pedig defektet kapott.

Sajnos a tévénézők ebből keveset láthattak, a kamerák inkább az első négyessel voltak elfoglalva, hiszen három német itt haladt köztük. Talán Fernando Alonso Ferrarija egy kicsivel jobban betapadt az első métereken, míg Sebastian Vettel egy leheletnyit beragadt a rajtnál. Mivel Hockenheimben elég közel van az egyes kanyar, nem volt kérdés, az első négy (Alonso, Vettel, Schumacher és Hülkenberg) ebben a sorrendben fog az egyenes végén elfordulni, de mögöttük már láthattunk egy erőtlen kakaskodást. Pastor Maldonado a tisztább ívről a vártnál rosszabbul indult, így egy pillanatra úgy tűnhetett, hogy Jenson Button az első kanyarig talán a Williams mellé érhet. Pastor a tőle megszokott erős legyezéssel tudatta, hogy nem kívánja Buttont elengedni, de még ekkor sem dőlt el, hogy az egyes kanyarban kié lesz a belső ív. A féktávon azonban Button okosan inkább még keményen belefékezett, nehogy összeakadjanak, majd a kettes kanyar féktávján zseniális manőverrel kívülről ment el a Williams mellett. Itt már látszott, hogy Button ismét jól érzi magát az autójában, később nagyszerű versenyt is futott.

Meglepő módon Lewis Hamilton a tisztább ívről rajtolva is csúnyán beragadt az indulásnál, olyannyira, hogy nemcsak a nyolcadik helyről induló Mark Webber ment el mellette, hanem a tízedik helyről rajtoló Kimi Räikkönen is beugrott mellé. Hamiltonnak igazából esélye sem volt védekezni, hiszen Mark Webber már az első pillanatokban ott termett mellette, így nem tudott jobbra menni, hogy lezárja az utat a finn előtt. Csupán annyira futotta az erejéből, hogy a szintén nem túl jól induló Paul di Restát maga mögött tartsa, aki egy erőtlen nézelődés után inkább beállt a sorba. Egészen jól jött el a rajttól a 12. helyről Kamui Kobajasi is, de ő annyira szűk íven akart nagy lendülettel befordulni Hamilton mögé, hogy az egyes kanyar kijáratánál lecsúszott a rázókőre, így belül elment mellette Di Resta, Daniel Ricciardo és Felipe Massa is. Kicsit optimista kanyarvétel volt ez a japántól, de már megszokhattuk, hogy ezt általában megpróbálja.

Felipe Massától az utóbbi időben azt szokhattuk meg, hogy kiváló rajtjaival, nagyszerű első köreivel hívja fel magára a figyelmet, de most egy kicsit elszámította magát. A Hamilton beragadása miatt kialakuló helyezkedésben ki akart vágni Ricciardo mögül balra, hogy ideális helyről kezdhesse meg az első kanyart. A ferraris brazil azonban elszámított magát, az első szárnyával beleakadt a Toro Rosso hátsó kerekébe, a szárny leszakadt. Ez bizony a száz százalékban a brazil hibája volt.

A büntetések után így alakult a rajtsorrend:

1. Alonso (Ferrari)
2. Vettel (Red Bull)
3. Schumacher (Mercedes)
4. Hülkenberg (Force India)
5. Maldonado (Williams)
6. Button (McLaren)
7. Hamilton (McLaren)
8. Webber (Red Bull)
9. di Resta (Force India)
10. Räikkönen (Lotus)
11. Ricciardo (Toro Rosso)
12. Kobajasi (Sauber)
13. Massa (Ferrari)
14. Senna (Williams)
15. Vergne (Toro Rosso)
16. Kovalainen (Caterham)
17. Pérez (Sauber)
18. Petrov (Caterham)
19. Grosjean (Lotus)
20. Pic (Marussia)
21. Rosberg (Mercedes)
22. Glock (Marussia)
23. de la Rosa (HRT)
24. Karthikeyan (HRT)