Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton visszavágott Sebastian Vettelnek, aki szerint a brit "hülye" manőverrel vette vissza a körét. Christian Horner szerint a mclarenes semmi rosszat nem tett.

A Német Nagydíj középső etapjában a defektje miatt hátrányba kerülő Lewis Hamilton utolérte az őt korábban leköröző, második helyen haladó Sebastian Vettelt. A friss gumikon rendkívül jó tempót diktáló brit vissza is előzte német riválisát, aki a futam után dühösen nyilatkozva "hülyének" nevezte a brit manőverét, hiszen így nem tudta közvetlenül támadni az élen álló Fernando Alonsót.

"Szerintem az éretlenség beszélt belőle. Ezzel az érettségi szintjét bizonyította" - idézi a yallaf1.com Hamilton reakcióját. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is elismerte, hogy a 2008-as világbajnok semmi rosszat nem tett.

"Úgy tudom, egyetlen szabály sem tiltja, hogy a versenyző visszavegye a körét" - nyilatkozta. "Bosszantó, hogy egy másodpercet veszítettünk ezzel, és az is balszerencsés helyzet volt, hogy Fernandót nem előzte vissza. Ha ő is ennyi időt veszített volna, akkor nem kerültünk volna hátrányba a manőver miatt. De Lewisnak joga volt ahhoz, amit tett."

Horner saját versenyzőjét is védelmébe vette, szerinte csak a feszültség jött ki Vettelen, amikor a verseny közben hevesen integetett Hamiltonnak, később pedig kritizálta őt. "A pilóták nyilvánvalóan felfokozott idegállapotban versenyeznek" - magyarázta. "Szokatlan helyzet volt, hiszen ha az ember leköröz valakit, az általában nem előzi vissza. Seb úgy véli, a manőver befolyásolta a versenyét, és ez így is van."

Vettelt végül a második helyen intették le Alonso mögött, de később az ötödik helyre sorolták, mert az utolsó előtti körben a sportfelügyelők szerint szabálytalanul előzte meg Jenson Buttont.