Vágólapra másolva!
Michael Schumacher nem túl elégedett a hockenheimi helyezésével, de úgy véli, ennél több nem volt az autóban. Nico Rosberg jól szórakozott a versenyen, miközben tizenegy helyet javított a rajtpozíciójához képest.

A Mercedesnél számítottak rá, hogy a Német Nagydíjon nem szállhatnak harcba a dobogós helyekért, Michael Schumacher ennek ellenére csalódottan vette tudomásul, hogy a harmadik helyről rajtolva csak a hetedik helyen tudott célba érni. "Jobb forgatókönyvet is el tudtam volna képzelni a hazai versenyemen" - nyilatkozta a futam után. A rajtnál sikerült megtartania a harmadik helyet, a hajtűkanyarban pedig még Sebastian Vettelt is megpróbálta megelőzni, később viszont nem volt képes tartani az ellenfelek tempóját.

"Jól rajtoltam, majd rövid, de szórakoztató csatát vívtam Sebastiannal. Ezután sajnos kevés jó pillanatunk volt, talán azt leszámítva, hogy én futottam a leggyorsabb kört" - jelentette ki a hétszeres világbajnok, aki úgy érzi, mindent kihozott az autóból. "A hétvége előtt arra számítottunk, hogy az 5. és a 7. hely környékén végezhetünk. Természetesen jobb lett volna ötödikként célba érni, de a hetedik hely volt a maximum, amit ebből a versenyből kihozhattunk."

Nico Rosberg gyengén szerepelt a szombati időmérőn, és váltócseréje miatt büntetést is kapott, így csak a 21. helyről kezdhette meg a versenyt. Ezt figyelembe véve örül neki, hogy sikerült elcsípnie az utolsó pontszerző helyet. "Nagyszerű stratégiánk volt, és jól szórakoztam a futam közben, hiszen sok riválisomat meg kellett előznöm ahhoz, hogy a 21. helyről a tizedikre lépjek előre. Néhány versenyzőt kétszer is meg kellett előznöm, elég szép manővereket is bemutattam."

A Mercedes az élmezőny többi csapatával ellentétben háromkiállásos stratágiával próbálkozott, abban bíztak, hogy Schumacher az utolsó etapban friss gumikon utolérheti az előtte köröző Saubereket, ehhez azonban nem volt elég gyors a tempója. "Ennél jobb versenyt nem futhattunk volna, figyelembe véve, hogy háromszor kellett kiállnunk kereket cserélni" - mondta a csapatfőnök, Ross Brawn. "A kétkiállásos taktikán lévő ellenfeleink közül néhányan lelassultak a futam végére, de annyira nem esett vissza a tempójuk, hogy megelőzzük őket a frissebb gumikon. Gyorsabbá kell tennünk az autónkat."