Vágólapra másolva!
A brit úgy véli, a McLaren a következő futamokon is a győzelemért harcolhat, ha az időmérőn sikerül javulniuk. Lewis Hamilton a "hihetetlen balszerencséje" miatt bosszankodik a Német Nagydíj után.

A csalódást keltő időmérő edzés után vasárnap sokkal biztatóbb tempót mutattak a McLarenek a Német Nagydíjon. Bár Lewis Hamilton versenyét tönkretette a második körben összeszedett defekt, Jenson Button az áprilisi Kínai Nagydíj óta először a dobogóra állhatott. A hatodik helyről indulva hamar megelőzte Nico Hülkenberget és Michael Schumachert, Sebastian Vetteltől pedig az utolsó bokszkiállása után vette el a második helyet. A német egy körrel a leintés előtt megelőzte őt, de a sportfelügyelők szabálytalannak ítélték a manőverét, így Button visszakapta a pozíciót.

A 2009-es világbajnok elsősorban annak örül, hogy a legutóbbi két futamon mutatott visszaesésük után ismét megvolt a tempójuk ahhoz, hogy a győzelemért harcoljanak. A harmadik etap nagy részében szorosan követte az élen álló Fernando Alonsót, a verseny végére azonban elkoptak az abroncsai. "Úgy gondolom, jelenleg senki sem gyorsabb nálunk, és a következő futamokon is a győzelemért harcolhatunk, bár ehhez az időmérőn is javulnunk kell" - jelentette ki. "A szezon korábbi szakaszában voltak nehézségeim, de a legutóbbi két futamon már magabiztos voltam, csak az autónk nem volt elég gyors."

"A Ferrari tempója meggyőző, de nem gondolom, hogy gyorsabbak voltak nálunk. Egy etapon belül rendkívül hasonló köröket futottunk " - vélekedett. "Az etapok elején Fernando vigyázott az abroncsaira, nekem pedig pont akkor kellett a legjobban hajtanom. Ezért a végén ő volt a gyorsabb, így kiegyenlítődött a helyzet."

Forrás: AFP

Button szerint nem kérdés, hogy Vettel büntetést érdemelt az előzésért, ugyanis mind a négy kerekével elhagyta a pályát. "Sebastian előzése elég egyértelmű eset: a szabályok értelmében nem szabad a pálya elhagyásával előnyhöz jutnunk. Lett volna még lehetősége az előzésre, hiszen a hátsó gumijaim addigra elhasználódtak."

Hamilton az 58. körben adta fel a versenyt, de előtte sem volt esélye értékelhető eredmény elérésére, a második körben ugyanis ráhajtott a rajtnál történt koccanások után a pályán maradt törmelékekre. Balhátsó defektet kapott, és a McLaren padlólemeze is megsérült. "Hihetetlenül balszerencsés voltam, amikor a második körben defektet kaptam: a pályát egész szélességében törmelék borította, nem volt más lehetőségem, mint hogy keresztülhajtsak rajta" - magyarázta. "Még bosszantóbbá teszi az esetet, hogy én voltam a nyolcadik versenyző, aki áthaladt azon a pályaszakaszon, de csak én kaptam defektet. Ez kizárólag a szerencsén múlt."

"A defekt után azonnal észrevettem, hogy másképp viselkedik az autóm, de néhány kör után sikerült változtatnom a vezetési stílusomon, így a középső etapban jó tempót mutattam" - tette hozzá. Olyan gyors volt, hogy az Alonsót üldöző Vetteltől még a körét is visszavette. A német a futam után "hülyének" nevezte Hamilton manőverét, Martin Whitmarsh azonban megvédte a britet. "Az autóversenyzőknek az a dolguk, hogy versenyezzenek" - emlékeztetett rá. "Lewis gyorsabb volt, és miután végrehajtotta az előzést, elhúzott Sebastiantól, szóval nem értem, mi volt ebben a hülyeség."