Vágólapra másolva!
Reakciók a Német Nagydíj első napjáról. A megjelenések sorrendjében folyamatosan bővítjük a cikket az összes nyilatkozattal.

Williams

Pastor Maldonado (P1: 9., P2: 1.): "Mindenki számára nagy kihívást jelentettek a szabadedzések, mert a pálya állapota gyakran változott. Megpróbáltam a körülményeknek megfelelően változtatni a vezetési stílusomon. Vizes és nedves pályán is jó volt az autónk balansza, a második edzésen futott köridőm pedig arra utal, hogy esőben versenyképesek lehetünk holnap."

Bruno Senna (P1: -, P2: 16.): "A változékony időjárás miatt kicsit bosszantó volt ez a nap. Esőgumikon kezdtünk, de a pálya nagyon gyorsan száradt, ezért intermediate-re váltottunk. Ezeken az abroncsokon versenyképes tempót futottunk, ami biztató. Arról sajnos lemaradtunk, hogy a száradó pályán is futhassunk néhány jó kört, de összességében jónak tűnik az autónk. Még egy kicsit dolgoznunk kell a beállításokon, és akkor jó hétvégénk lehet."

Valtteri Bottas (P1: 13., P2: - ): "Sajnos az eső akadályozta a tesztprogramunkat, hiszen alkalmazkodnunk kellett az időjáráshoz. Ennek ellenére elég sok kört sikerült futnom, és a céljaink többségét teljesítettük. Az edzés csalódással ért véget, mert elvesztettem az uralmamat az autó hátulja felett: amikor a fékre léptem, a hátsó kerekek blokkoltak. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, hiszen remek munkával sikerült rendbe hozniuk az autót Bruno délutáni edzése előtt."

Mercedes

Nico Rosberg(P1: 7., P2: 2.): "Sokat tanultunk ma, különböző körülmények között tesztelhettük az esős, az intermediate és a slick gumikat, így jól felkészültünk a hétvégére. A váltómat sajnos elővigyázatosságból ki kellett cserélnünk, mert Silverstone után felfedeztünk egy problémát. Így öthelyes rajtbüntetést kapok, kár érte, hiszen hazai pályán fogok versenyezni. Ennek ellenére keményen fogok hajtani, hogy jó eredményt érhessek el. Idén már többször láthattuk, hogy a versenyen bármi megtörténhet."

Michael Schumacher (P1: 4., P2: 23.): "Természetesen nem volt a terv része, hogy így fejezzem be az edzést. Sajnálom, hogy hibáztam, és még több munkát adtam a szerelőimnek estére. Azért csúsztam le a pályáról, mert egyszerűen nem koncentráltam eléggé: éppen a rádión beszéltem, és állítgattam valamit az autón. Előfordul az ilyesmi. Összességében jól sikerült az edzés, bár az első edzésen nem futottunk túl sok kört, mert gyakran változtak a körülmények. Úgy gondolom, az időmérőt is vizes pályán kell majd teljesítenünk, ebből a szempontból hasznunkra vált a mai időjárás."

Red Bull

Sebastian Vettel(P1: 12., P2: 3.): "Ma nem tudtunk túl sokat tanulni, csak hozzászoktunk a körülményekhez, mivel elképzelhető, hogy holnap és vasárnap is esni fog. Nem tűnik túl jónak az előrejelzés. Jó lett volna, ha szárazon is tudtunk volna egy keveset menni, különösen délután, hogy teszteljünk pár dolgot, és megnézzük, milyennek érződik az autó velük. Nehéz egy rendes kiindulási alapot kapni, ha a körülmények állandóan változnak. Holnapra és vasárnapra meg kell őriznünk az esőgumikat, ma nyilvánvalóan megpróbáltuk korlátozottan használni őket."

Mark Webber(P1: 20. ,P2:9.): "Ez egy kicsit valószerűtlen volt. Nem számítottunk rá, hogy ilyen erősen fog ma esni, de kimondottan keményen szakadt - még az esőgumikat is használtuk. Ez már sorban a második verseny ilyen trükkös körülmények között. Még nem mentünk sokat szárazon, de úgy tűnik, a vasárnap jobb lesz időjárás-szempontból. Ellenőriznünk kellett, milyen volt a pálya állapota tapadás szempontjából, mert más a vonalvezetés, és az aszfalt minősége is, mint Silverstone-ban. Ma kipróbáltunk néhány apró új alkatrészt. A köridők hol ilyenek, hol olyanok voltak, volt egy pár baleset is, de mi mindent kihoztunk ebből a szabadedzésből, amit lehetett."

Sauber

Sergio Pérez (P1: 5., P2: 4.): "Természetesen szerettük volna, ha több kört tehetünk meg száraz pályán, de az pozitívum, hogy az esős és az intermediate gumikról is szereztünk tapasztalatokat - lehet, hogy erre a holnapi időmérőn is szükségünk lesz. Remélem, sikerül jól teljesítenünk az időmérőn, ezzel növelnénk a vasárnapi esélyeinket is. Ami a délelőtt tesztelt, új kemény gumikat illeti, elég nehezen tudtam felmelegíteni őket, de összességében nem volt velük probléma."

Kamui Kobajasi (P1: 11., P2: 13.): "Az esőben sokat küszködtem, és egyáltalán nem volt tapadásom. Feltételezem, hogy valami nem stimmelt az autómmal, ezért ezt ki kell vizsgálnunk. Holnap máshogy alakulhatnak a dolgok, bízom benne, hogy erősek leszünk itt."

Lotus

Romain Grosjean(P1: 10., P2: 5.): "Nehéz edzés volt, mivel leszakadt az ég. Úgy tűnk, holnap még többet fogunk menni esőben, ezért jó volt, hogy kipróbáltuk az esős és az intermediate gumikat. Volt pár újításunk, amiket reménykedtünk, hogy kipróbálhatunk száraz körülmények között, de sajnos nem így alakult. Ha úgy kezdjük meg a vasárnapi versenyt, hogy nem tettünk meg száraz körülmények között kört, akkor nem lesz sok elképzelésünk arról, hogy mennyire használódnak el a gumik, és, hogy mekkora a különbség a gumikeverékek között. Ez talán segíthet nekem, mert hátrébbról fogok indulni a büntetésem miatt. Akárhogy is, most már van egy alapbeállításunk máról, ez remélhetőleg segíteni fog minket abban, hogy jó eredményt érjünk el a hétvége hátralévő részében."

Kimi Räikkönen(P1: 15., P2: 10.): "Ma nem tanultunk túl sokat az időjárás miatt, olyan volt, mint Silverstone, ahol szintén nem voltak túl jók a körülmények. Kipróbáltunk néhány különböző újítást, amit úgy gondolom, pár ember észrevett. Jó lett volna egy kicsit több időt eltölteni száraz pályán, de ezért az ember nem tehet semmit. Nagyon csúszósnak érződik a pálya, amikor nedves, szinte egyáltalán nem tapad ilyen körülmények között. Minden egybevetve ez egy elég átlagos péntek volt, amikor kipróbál az ember új dolgokat és annyit próbál menni, amennyit az időjárás enged."

Force India

Nico Hülkenberg (P1: 6., P2: 6.): "Ez is egy olyan pénteki nap volt, amikor nehéz volt jó ritmust találni, és elvégezni a kitűzött feladatokat. A záporok miatt délelőtt csak kevés kört tudtunk megtenni a slick gumikon, ezért nem tudtam számottevő tapasztalatot gyűjteni az új kemény keverékről. Itt nagyon sima az aszfalt felülete, és reggel nem volt túl jó a tapadás, különösen a pálya nedves részein. Az esős délutáni edzésen csak annyit tehettünk, hogy megfigyeltük az esős és intermediate gumik viselkedését, hiszen lehet, hogy holnap is hasonló idő vár ránk."

Paul di Resta (P1: -, P2: 16.): "Nagyon rövid napom volt, kevés kört tudtam megtenni az esőben. A pálya elég jól felszáradt az edzés közepén, és már majdnem slick gumikra válthattunk, ekkor azonban ismét eleredt az eső. Az esős körülményekre felkészültünk, meglátjuk, holnap milyen időre számíthatunk."

Jules Bianchi (P1: 16., P2: -) "A záporok miatt nem volt könnyű a reggeli edzés, várnunk kellett arra, hogy a pálya felszáradjon. Bár az eső nem volt túl intenzív, nagyon csúszóssá tette a pályát. A köreim többségét a közepes keverékű abroncsokon futottam, és körről körre gyorsabb lettem. Az utolsó etapban futottam a legjobb körömet, a pálya ekkor volt a legjobb állapotban."

Toro Rosso

Daniel Ricciardo (P1: 14., P2: 7.): "A délelőtt jól alakult, elegendő kört futottunk, és sok időt töltöttünk a pályán. Egy aerodinamikai teszt keretében kielemeztük az első szárnyon végzett módosításokat, és sikerült is értékes adatokat gyűjtenünk. Ezután folytattuk a szokásos pénteki programunkat. A közepes gumikon maradtam, nem próbáltam ki a kísérleti kemény keveréket. Figyelembe véve, hogy hány kört futottam, szerintem nem olyan rossz a köridőm - remélem, itt ütőképesebbek lehetünk, mint Silverstone-ban. Délután kicsúsztam, blokkoltak az első kerekeim, és a kavicságyban találtam magam. Az autó nem sérült meg, és örülök, hogy semminek nem ütköztem neki. Vizes pályán is jól működött az autónk, ez hasznos lehet, ha a holnapi időmérő is esős lesz."

Jean-Eric Vergne (P1: 17., P2: 11.): "Délelőtt, a száraz pályán elég jól működött az autónk. A köridők nem sokat jelentenek, mert a Pirelli kísérleti kemény gumiját használtam. Az első edzésen erősnek éreztem az autót, így a hétvége hátralévő részében is jók lehetünk, ha száraz lesz a pálya. Az esős délutáni edzésen kellemes meglepetés ért, nagyon jók voltunk a vizes pályára való gumikon. Az intermediate-en nem volt túl jó az autónk balansza, de biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani ezt a problémát. Ebben az esetben örülnék, ha vizes lenne a pálya a holnapi edzésen. Szerintem akkor jók lehetnénk."

McLaren

Jenson Button(P1: 1., P2: 8.): "Ma hasznos köröket tettünk meg. A körülmények nem voltak tökéletesek, de holnapra is ugyanilyen időt jósolnak, úgyhogy volt értelme ezeknek az edzéseknek, és szerintem elég adatot gyűjtöttünk a gumik és a beállítási lehetőségek összehasonlítása kapcsán. Számunkra a gumik megfelelő működésének biztosítása az egyik legnehezebb feladat, ezért rengeteget foglalkozunk vele - nem jártunk teljes sikerrel, amikor azonban minden stimmelt, jó volt a tempónk. Azon még bőven dolgoznunk kell, hogy esőben gyorsak legyünk, de a második szabadedzés hasznos volt számunkra abból a szempontból, hogy kitaláljuk, merre tovább. Szerintem a ma kipróbált alkatrészek többségével elégedettnek kell lennünk - zömében beváltak -, ezért örömteli látni a fejlődést. Szeretnék nagy köszönetet mondani érte a főhadiszálláson dolgozó srácoknak, akik nagyszerű munkát végeztek. Remélhetőleg egész hétvégén látni fogjuk, hogy előreléptünk."

Lewis Hamilton(P1: 2., P2: 19.): "A főhadiszálláson dolgozó férfiak és nők hihetetlen munkát végeztek, hogy az összes fejlesztésünket elhozhassuk erre a pályára - ezért nagy hátba veregetés jár nekik. Ez igencsak pozitív előrelépés: ugyanakkor még mindig nehéz pontosan megítélni, hogy mekkorát léptünk, mert nem tudtuk elvégezni a régi és az új alkatrészek összehasonlítását, de mindenképpen fejlődtünk. A hétvége előrehaladtával remélhetőleg több támpontunk lesz, bár mivel holnapra még több esőt jósolnak, elképzelhető, hogy csak vasárnap derül majd fény a képességeinkre. Az autónk mindenesetre egyáltalán nem tűnik rossznak. Egyébként odakint rengeteg volt a víz; olyan volt vezetni rajta, mint egy tócsákkal teli jégpályán, de bízom benne, hogy a hétvégénk jól fog alakulni."

Ferrari

Felipe Massa (P1: 8., P2: 12.): "Ahogy Silverstone-ban, Hockenheimben is megnehezítette az eső a dolgunkat. Délelőtt folyamatosan változtak a körülmények, nehéz volt tiszta köröket futni, melyek hasznosak lettek volna az új fejlesztéseink kiértékelésében. Délután egy kört sem tudtunk megtenni slick gumikon, ezért azt vizsgáltuk meg, hogyan viselkedik az autó vizes pályán. Ilyen körülmények között nehéz megítélni az erőviszonyokat, de azt kell mondanom, hogy elég jól működött az autó, viszonylag elégedettek lehetünk. Azt még nehezebb megmondani, hogy száraz pályán mire lehetünk képesek, túl kevés kört futottunk. Meglátjuk, hogy holnap többet tudunk-e körözni, de jelenleg nem túl biztatóak az előrejelzések."

Fernando Alonso (P1: 3., P2: 20.): "Összességében elégedett vagyok az edzések alakulásával. Változatos körülmények között köröztünk: először száraz volt a pálya, majd nedves, végül pedig teljesen vizes. Az előrejelzések alapján holnap is hasonló forgatókönyvre számíthatunk. Az autó a körülményektől függetlenül mindig jól működött, ez pozitívum. A különböző gumitípusokat is tesztelhettük, és megfigyelhettük, mikor érdemes egyik keverékről a másikra váltani. Ami a technikai újításokat illeti, nem volt elég időnk ahhoz, hogy komolyabban értékeljük a teljesítményüket. Remélhetőleg holnap erre is lesz lehetőségünk."

Marussia

Charles Pic(P1: 21., P2: 14.): "Ez a változó körülmények között jó nap volt számomra. Amit a száraz pályán tervezett programból elvesztettünk, azon tapasztalatokat nyertünk a vizes pályán arra az esetre, ha a következő napokban is ilyen marad az idő. Az én autómmal délelőtt aerodinamikai összehasonlításokat végeztünk, hogy kiértékeljük a legutóbbi fejlesztéseinket. Eleinte vesztettem egy kis időt a rádióval kapcsolatos probléma miatt, de aztán, amikor neki tudtunk vágni a körözésnek, elégedett voltam a tempónkkal. Délután mindkét típusú esőgumit kipróbáltuk, ám az kissé bosszantó volt, hogy folyamatosan változott az eső intenzitása, mert így a részletes elemzésre nem nyílt lehetőség."

Timo Glock(P1: 22., P2: 15.): "Ez a nap az időjárás miatt sajnos nem úgy alakult, mint vártuk. Stabilabb körülményekre számítottam. A folyamatos változások miatt összességében ismét nehéz dolgunk volt. Az első edzésen pontosan azzal szenvedtem, mint a silverstone-i hétvége elején, vagyis az autó instabilitásával, aztán a végén felmerült egy probléma is, amely korán véget vetett a délelőttömnek; szerencsére ezen semmi sem múlt. A második edzésen ismét esett, ezért annak az esőgumikon vágtunk neki. Az autóm továbbra is ingerlékeny és túlkormányzott volt. Szerintem jelentősen gyorsabbak lehettünk volna, az instabilitás azonban pillanatnyilag sok nehézséget okoz. Ezzel foglalkoznunk kell, és remélem, holnapig megtaláljuk az okát, hogy orvosolni tudjuk."

Caterham

Heikki Kovalainen (P1: 17., P2: 19.): "Tisztességes számú kört futottunk, de úgy gondolom, még mindig sok dolgunk van, különösen a tapadáson kell javítanunk. Az első edzés elején megfelelőek voltak a körülmények, és sikerült elvégeznünk a tervezett aerodinamikai program nagy részét. A vizes pályán is futottunk néhány nagyon lassú kört a slick gumikkal. A második gyakorláson vizes pályára való gumikat tettünk fel az első etapra, majd intermediate-re váltottunk, de igazából nem sikerült jó balanszot találnunk. Ennek okát ma este kivizsgáljuk, hogy a harmadik szabadedzésen és az időmérőn gyorsabbak legyünk."

Vitalij Petrov(P1: 18., P2: 21.): "Viszonylag elégedett vagyok a mai nappal. Ilyen körülmények között mindkét edzésen az volt a legfontosabb, hogy ne hibázzunk. Elég jelentős programmal készültünk a délelőtti és a délutáni edzésre is, és fontos volt, hogy ezeket gond nélkül végre is hajtsuk. Kipróbáltunk néhány beállítást, hogy kiküszöböljük az alulkormányzottságot, és amikor a délelőtti edzésen száraz gumikon futottunk, akkor egyértelműen jó irányba haladtunk. Délután az esőgumikon és az intereken kísérleteztünk néhány dologgal, és javultunk is, de még sokkal több van bennünk."

HRT

Pedro de la Rosa (P1: 23., P2: 24.): "Elég furcsa nao volt, de örülök, hogy a délelőtti edzésen használhattam a közepes keverékű gumikat, az utolsó etapomban pedig az intermediate-et is. Így legalább a várhatóan száraz vasárnapi futamra, és az előrejelzések szerint esős időmérőre is sikerült tapasztalatot gyűjtenünk. A szerelők jó munkát végeztek, így gond nélkül a pályára hajthattunk mindkét edzésen. Holnap a beállításokon kell dolgoznunk."

Narain Karthikeyan (P1: - , P2: 22.): "Volt már jobb napom is, hiszen a délelőtti edzésen nem hajthattam a pályára, délután pedig esett az eső. Nem volt túl hasznos ez a nap, és ha holnap száraz lesz a pálya, akkor teljesen más körülményekkel kell megbirkóznom. De úgy tűnik, esni fog holnap, így hasznosak lehetnek a ma gyűjtött adatok. Nehéz időmérőre számítok, de készen állok a kihívásra."

Dani Clos (P1: 24., P2: -): "Érdekes edzés volt: sok időt tölthettem száraz pályán, bár folyamatosan változott a pálya állapota. Már az is bonyolította a helyzetet, amikor néhány csepp eső esett. Ettől függetlenül elégedett vagyok - jó munkát végeztünk, az autónk pedig jól reagált a körülményekre, és ez a legfontosabb."