Vágólapra másolva!
A Mercedes sem tárgyal más versenyzőkkel, amíg a hétszeres világbajnokkal nem tisztázták a jövőt. Schumacher úgy érzi, még túl keveset ért el a visszatérése óta. Érik a hosszabbítás.

Továbbra sem lehet tudni, hogy Michael Schumacher az idei szezon végén lejáró szerződése után is folytatja-e Forma-1-es pályafutását, de a jelek szerint ez elsősorban nem a Mercedesen, hanem rajta múlik. A csapatfőnök, Ross Brawn ugyanis kijelentette, addig nem tárgyalnak más versenyzőkkel, amíg Schumacherrel nem beszélnek a szerződéshosszabbításról.

"Michaelre koncentrálunk, és bármeddig hajlandóak vagyunk várni rá" - idézi Brawnt az Autosport. "Csak utána gondolkozunk más lehetőségeken."

"Még nem beszéltünk róla, de jól érzi magát, és ha ez a helyzet, akkor miért ne?" - tette hozzá, azzal azonban tisztában van, hogy túl sokáig nem halogathatják a döntést, hiszen Schumacher visszavonulása esetén új versenyző után kell nézniük. Az esélyesek között emlegetik a Force India fiatal versenyzőit, Paul di Restát és Nico Hülkenberget, de akár Lewis Hamilton is a Mercedesnél köthet ki, ha elhagyja a McLarent.

"Végül elkerülhetetlen lesz, hogy leüljünk tárgyalni, mert az ilyesmi néha sokáig eltart. Ezért meg kell kezdenünk a megbeszéléseket, és megegyezésre kell jutnunk, hogy elkezdhessük tervezni a jövőnket" - jelentette ki. "De határidőről nincs szó, nincs konkrét dátum, ameddig muszáj meghoznunk a döntést. Az a lényeg, hogy helyesen döntsünk."

Forrás: Mercedes GP

"Michaelt ismerve egy logikus, ésszerű döntés fog születni. Természetesen a szenvedélye is befolyásolni fogja, hiszen élvezi, amit csinál" - vélekedett. Schumacher közben egy nyilatkozatában utalt arra, hogy nem áll szándékában befejezni a versenyzést, mert még sok tennivalója van a Mercedesnél. 2010-es visszatérése óta idén nyújtja a legjobb teljesítményt, bár a pontverseny állásán ez egyelőre nem látszik, hiszen öt kiesése miatt csak a tabella 12. helyén áll.

"Még nem vagyok elégedett" - jelentette ki a Sport Bildnek. "Túl keveset értem el a pályafutásom második részében." Az Európa Nagydíjon 2006 után először ismét dobogóra állhatott, ő azonban ennél nagyobb sikerekre vágyik. "Az első gondolatom az volt, hogy 'megcsináltam!', de utána úgy éreztem, hogy a dobogó még magasabb fokaira szeretnék felállni" - mondta.

A 43 éves Schumacher elismerte, hogy továbbra is éhes a sikerre, azt azonban egyelőre nem tudja, hogy jövőre is felveszi-e a harcot a mezőnnyel. "Jelenleg rendkívül motivált vagyok - majd az idő eldönti, ez meddig lesz így" - nyilatkozta. "A munkám nagy része abból áll, amit a legjobban szeretek csinálni: versenyzésből."