Vágólapra másolva!
A hírek szerint a gyenge formában lévő csapat keddi megbeszélésének különösen nagy jelentősége van. Martin Whitmarsh szerint a hullámvölgy nem befolyásolja Lewis Hamilton jövőjét, pedig a sajtó már a Lotusszal is összefüggésbe hozta a pilótát.  

A szezon feléhez közeledve a McLaren kezd leszakadni a Ferraritól és a Red Bulltól, sőt, a wokingi csapatnál időnként a Lotus, a Sauber és a Williams is erősebbnek tűnik. A hétvégi Brit Nagydíjon Lewis Hamilton és Jenson Button csupán a középmezőnyben harcolt, előbbi hátránya 37, utóbbié 79 pontra nőtt a tabellát vezető Fernando Alonso mögött.

A McLarennél érzik, hogy nem elég erős az autójuk, ezért mielőbb megpróbálják gyorsabbá tenni. "Visszamegyünk Wokingba, a McLaren Technology Centre-be azzal a céllal, hogy olyan keményen dolgozzunk az autó fejlesztésén, amennyire emberileg lehetséges" - nyilatkozta még a hétvégén Martin Whitmarsh.

A brit sajtó úgy tudja, a keddi technikai megbeszélés nem csupán egy átlagos egyeztetés lesz, hanem egyfajta válságértekezlet, ahol a problémák megoldási lehetőségeiről tárgyalnak majd. Hamilton szerint bőven van teendőjük a mérnököknek.

"Sokat kell gyorsulnunk valahogyan, sok leszorítóerőt kell találnunk valahogyan. Nem tudom, hogy a srácoknak hogyan sikerül, de imádkozom, hogy sikerüljön" - idézte őt az ESPN-F1. "A csapatnál mindenki kidolgozza a belét, Jenson és én is. A szurkolók minden létező támogatást megadnak. De egyelőre nincs áttörés."

A wokingi istálló már Silverstone-ba is vitt egy nagy fejlesztési csomagot, melyet egy újabb követ majd a két hét múlva esedékes Német Nagydíjon.

Forrás: McLaren
Forrás: McLaren

A McLaren gyenge teljesítménye akár Lewis Hamilton döntését is befolyásolhatja, akinek az év végén lejár a szerződése, és több követelése is van a hosszabbításért cserébe (például magasabb fizetést akar, illetve meg akarja tartani a trófeákat, melyeket a versenyzőknek hagyományosan oda kell adnia a csapatnak). Korábban a Ferrarival és a Red Bull-lal is összefüggésbe hozták őt (utóbbihoz viszont már biztosan nem megy, mivel kedden bejelentették Mark Webber szerződéshosszabbítását), és a Daily Mail úgy tudja, Hamilton készen áll a tárgyalásra a bíztató formát mutató Lotusszal is.

Whitmarsh azonban nem gondolja, hogy a McLaren pillanatnyi formája határozná meg a versenyző döntését. "Szerintem okosabb ennél" - nyilatkozta az Autosportnak. "Tudja, hogy a versenyzésben vannak csúcsok és mélypontok. A hétvége nem tartozott a csúcsok közé, viszont négy hete más volt a helyzet (amikor nyert Kanadában), és két hét múlva újabb fordulat jöhet."

"Elég fegyelmezettek és harcedzettek vagyunk ahhoz, hogy tudjuk, tanulnunk kell az ilyen hétvégékből. Időnként többet tanulunk az ilyen hétvégékből, mint a sikeresekből."