Vágólapra másolva!
A nehéz körülmények ellenére a Mercedesnél hasznos munkát is tudtak végezni pénteken, de nem bízzák el magukat a harmadik és a negyedik helytől, mivel tudják, hogy a kevés megtett kör miatt az erőviszonyok még nem kristályosodtak ki teljesen.

Michael Schumacher mindkét szabadedzésen pontosan egy hellyel végzett csapattársa előtt, délelőtt a nyolcadik, délután a harmadik helyet kaparintotta meg a Brit Nagydíj első napján. "Ami pozitívum, hogy ilyen időt jósolnak holnapra és vasárnapra is. Ez azt jelentette, hogy a mai napot használhattuk arra, hogy a versenyre felkészüljünk, elsősorban az esőgumikon. Rövid ideig feltettük az autóra az intereket is, de ilyen körülmények között nem voltak gyorsabbak" - nyilatkozta a hétszeres világbajnok. "Sok helyen állt a víz, de a pilótafülkéből ezt nehéz volt észrevenni, a versenyzőknek nagyon elővigyázatosnak kellett lenniük. A mai szabadedzések rendben lezajlottak, tudjuk, hogy ezen a pályán, különösen a vonalvezetése miatt, az eső jó lehetőségeket és esélyeket biztosít számunkra" - fejezte be Schumacher.

Nico Rosberg szerint a nap folyamán nagy előrelépést értek el a beállításokkal. "Ez általánosságban jó, produktív nap volt számunkra. A szünet alatt javítottunk a beállításokon, ami segített, gyorsabbak is lettünk délután" - nyilatkozta.

"Nagyon szokatlan, hogy az időjárás előrejelzés egész hétvégére esőt mond. Nem is mentünk túl sokat, hogy spóroljunk a korlátozott számú esőgumikkal. A körülmények elég trükkösek voltak odakinn a pocsolyákkal, nagyon nehéz volt megtalálni az igazi határokat" - tette hozzá.

Forrás: AFP

Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke hasonlóan látta a helyzetüket. "Ilyen pocsék időben gyakran nem próbálunk meg sok kilométert megtenni, de fontos volt számunkra, hogy megtaláljuk a jó balanszt és a beállításokat az esőgumikkal, mert ilyen időt várunk a hétvége hátralévő részére is" - nyilatkozta.

"Néhány felúszásos baleset megmutatta, hogy milyen borzasztóak voltak a körülmények. Nagyon jó munkát végzett Michael és Nico azzal, hogy egy darabban visszahozták az autóikat a szabadedzések után" - tette hozzá Norbert Haug, a Mercedes sportigazgatója. "Teljesítmény szempontjából elég nehéz megítélni a helyzetünket, miután mindkét autónk alig 20 kört tett meg a két szabadedzés alatt, nagy kihívást jelentő körülmények közepette" - tette hozzá. "De ez Silverstone, pont így ismerjük mindannyian."