Vágólapra másolva!
Montezemolo örömmel látta, hogy a csapat az előző versenyen végig a győzelemért harcolt, ezért nem szomorkodik amiatt, hogy végül vesztesen került ki a taktikai hazardírozásból.

A Kanadai Nagydíjon végig az élmezőnyben versenyzett Fernando Alonso, mégis csak az 5. hellyel kellett beérnie, mert nem fizetődött ki az egykiállásos stratégiája. A Ferrari pilótája a harmadik pozícióból rajtolt, majd megelőzte Sebastian Vettelt az első kerékcserék során, az 50. körben pedig az élre állt, miután Lewis Hamilton másodszor is kiment a bokszba új gumikért.

Első helye azonban tiszavirág életű volt, mert a frissebb gumikon lendületbe jövő Hamilton visszavette tőle a vezetést, sőt a cél előtt három további ellenfele is lehagyta őt. A csapat technikai igazgatója Montrealban elismerte, visszaütött, hogy nem hívták ki még egyszer a bokszba a kopott abroncsokon szenvedő Alonsót, a versenyző azonban megvédte a taktikát. "Az igazi probléma ma a gumikopás volt, semmiképpen nem a stratégia, amely miatt legfeljebb egy helyet vesztettünk" - mondta.

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo sem panaszkodott a rontás miatt, mert a hozzáállás tetszett neki. "Nem szoktam sajnálkozni, jobban szeretek előre tekinteni" - írta a Forma-1-es csapat honlapján megjelent bejegyzésében. "Montrealban egy olyan csapatot láttam, amely végig nagyon akarta a győzelmet, és talán túl nagy kockázatot is vállalt ennek érdekében. Jómagam, illetve a szurkolók is pont azt akarták látni, hogy egy Ferrari a célig harcol a győzelemért."

Forrás: Ferrari

Voltak olyan csapatok, amelyek szintén bevállalták az egykiállásos stratégiát, de a Lotust vezető Romain Grosjeannak például sikerült a leintésig megóvnia a lágy gumikat annyira, hogy ne lassuljon le velük túlságosan.

Alonso a Kanada előtti két versenyen dobogóra állhatott, Barcelonában második, Monacóban harmadik lett, s bár a legutóbbi hétvégén elvesztette a vezető pozíciót a bajnoki tabellán, hátránya így is csupán két pont Hamilton mögött. Montezemolo elégedett konstatálta a Ferrari teljesítményét, miután a szezon elején bevallottan a veszteségek minimalizálására törekedtek.

"Elégedett vagyok az előző versenyeken mutatott fejlődéssel, de a gondolataim és a Scuderia tevékenységei már Valencia és Silverstone körül forognak, ahol muszáj továbblépnünk. Ezen az úton kell haladnunk. Ismétlem, a bajnoki siker csak rajtunk múlik" - véli az elnök.