Vágólapra másolva!
A Brit Nagydíjon újfajta, szélesebb tartományban működő kemény gumikat adnak tesztelni a csapatoknak, de még nem tudják, hogy később élesben is bevetik-e őket, mert aggódnak, hogy ezáltal kedvezhetnek valamelyik csapatnak.

A Pirelli azt tervezi, hogy idén először a kemény gumik összetételén változtat, és az új keveréket a július eleji Brit Nagydíj pénteki szabadedzésen adja oda a csapatoknak tesztelésre. A cél az, hogy a módosított keverék szélesebb hőmérsékleti tartományban működjön jól, mint elődje.

Az olasz gyártó ugyanakkor alaposan megfontolja, hogy ezt később versenykörülmények között is bevessék-e, mert attól tartanak, hogy ezáltal előnybe kerülhet néhány csapat - ezt pedig egyáltalán nem akarják azután, hogy az idény első felében rendkívül kiegyenlített volt a mezőny, részint éppen az abroncsok miatt.

"Tesztelni fogjuk (az új kemény gumit), mert meg akarjuk nézni a változtatások hatásait, de nem feltétlenül visszük majd el a versenyekre. Muszáj nagyon óvatosnak lennünk, mivel hatalmas különbségek vannak a csapatok között a tekintetben, hogy jelenleg mennyire ismerik a gumikat" - közölte Paul Hembery, a Pirelli sportigazgatója az Autosporttal. "Nem akarjuk megkockáztatni, hogy valamelyik csapatot előnybe hozzuk."

"Képzeljék el, hogy tíz, tizenegy, tizenkét futam után valamelyikük hirtelen elhúzna a többitől. Rögtön egy csomó kritika érne bennünket."

A Forma-1-ben négyféle gumikeveréket lehet használni, melyek közül a legkeményebb típus optimális üzemi hőmérséklete 125 Celsius fok körül van. Elméletileg ez az abroncs a legtartósabb, ugyanakkor kevesebb tapadást biztosít, mint a három puhább, és általában azokon a versenyhelyszíneken vetik be, ahol a pálya sok nyújtott kanyart tartalmaz. Eddig a Malajziai és a Spanyol Nagydíjra szállította el őket a Pirelli, legközelebb pont a Brit Nagydíjra viszik el.

Hembery egyébként a hétvégén utalt rá, hogy a jövő évtől növekedhet a gumikeverékek száma. "Végre akarunk hajtani néhány változtatást, melyek valószínűleg érinteni fogják a gumik szerkezetét és összetételét. Akár külön időmérős gumik is jöhetnek" - mondta az egyik montreali rádióadónak. "Lehet, hogy kérni fogjuk, hogy több keveréket gyárthassunk a pályákhoz való alkalmazkodás javítása érdekében. Kemény dió négyféle keveréket gyártani húsz pályához."

Évtizedekkel ezelőtt bevett gyakorlat volt, hogy a gumigyártók négynél több keveréket szállítottak a csapatoknak, melyek között megtalálhatók voltak a különlegesen nagy tapadást biztosító, viszont cserébe egy-két kör után leamortizálódó időmérős abroncsok. Visszahozásuk ötlete egyre gyakrabban merül fel mostanság.