Vágólapra másolva!
Utólag belátják, hogy Sebastian Vettel jobban járt volna, ha eredetileg is két kiállást terveznek, de nem bánkódnak túlságosan az elszalasztott montreali győzelem miatt.

A két Red Bull eltérő taktikával vágott neki a Kanadai Nagydíjnak: az élről rajtoló Sebastian Vettel egy kiállással próbálkozott, míg Mark Webber a hetedik helyről indulva két kiállást tervezett. A német csak az első bokszkiállásig tudta megtartani vezető helyét, a futam végén pedig a dobogóról is le kellett mondania - örülhetett, hogy a negyedik helyet sikerült megszereznie. Webber sem járt jobban, ő csak hetedikként tudott célba érni.

Vettelt a bokszkiállások első köre után Fernando Alonso és Lewis Hamilton is megelőzte, a Red Bull azonban bízott az egykiállásos taktikában. "Elég jónak éreztem a gumikat, és nyilvánvalóan arra számítottunk, hogy így visszavehetjük a helyünket" - mondta a címvédő a futam után. Az élen haladó Alonso hasonló stratégiát választott, a McLaren viszont a két kiállás mellett döntött, amivel meg is nyerték a versenyt. Vettel és Alonso lágy abroncsai annyira elhasználódtak a futam végére, hogy esélyük sem volt maguk mögött tartani Hamiltont.

"Kiderült, hogy a kétkiállásos taktika volt a helyes döntés, de utólag könnyű okosnak lenni" - nyilatkozta Vettel. Miután egyértelművé vált, hogy Romain Grosjean és Sergio Pérez is megelőzné őt, a Red Bull néhány körrel a leintés előtt taktikát váltott. "Mégis a kerékcsere mellett döntöttünk - itt nem olyan hosszú egy bokszkiállás, körülbelül 15 másodpercig tart -, és ez jó döntésnek bizonyult. A kiállás előtt két-három másodperccel haladtam Fernando mögött, de végül hat másodperccel előtte értünk célba."

Vettel elmondta, nem túl csalódott a vártnál rosszabb eredmény miatt, hiszen sokat tanultak a gumikról Montrealban, és a világbajnokságban így is csak három ponttal marad el a tabellát vezető Lewis Hamiltontól. A csapatfőnök, Christian Horner elismerte, hogy a Red Bull a vártnál gyorsabban koptatta el a Pirelliket, és ez a győzelmükbe került.

"Már a futam elején nyilvánvalóvá vált, hogy egy kicsit keményebben bántunk a gumikkal, ezért Sebastiant a tervezettnél előbb ki kellett hoznunk a bokszba" - árulta el. "Utána nehéz volt eldönteni, hogy kiálljunk-e még egyszer, de akkor úgy tűnt, az egykiállásos taktika lesz a legjobb."

Webber versenyét nehezítette, hogy az első bokszkiállása után beragadt az egy kiállást tervező versenyzők mögé. "Ebben a helyzetben nehéz helyesen dönteni: ha keményen hajtunk, és előzéssel próbálkozunk, akkor tönkretesszük a gumikat, de ha várunk, akkor rájövünk, hogy ők is ugyanolyan taktikán vannak, és mindenképpen mögöttük fogunk végezni" - jelentette ki az ausztrál, aki a futam elején motorproblémákkal is küszködött, bár azokat a csapatnak sikerült megoldania.