Vágólapra másolva!
A McLarennél Lewis Hamilton egy pocsék rajtot követően a kerékcserék miatt két pozíciót is vesztett Monacóban. A mezőny közepéről rajtoló Jenson Button azonban még rosszabbul járt, mert végig be volt ragadva Heikki Kovalainen mögé, aki szerinte nem védekezett sportszerűen, mert többször is levágta a sikánt.

Lewis Hamilton már a verseny legelején sem volt elégedett a produkciójával. "A rajtom az egyik legrosszabb volt, hosszú távra visszatekintve is. Nem értem miért történt így, amikor a két srác mellettem és az egy mögöttem is tökéletesen rajtolt. Nagyon, nagyon szerencsés vagyok, hogy nem keveredtem bele az első kanyarnál történt balesetbe. Idén száz és száz rajtot gyakorolunk, ennek nem kéne problémának lennie" - nyilatkozta a 2008-as világbajnok.

"A versenyen küszködtem a lassú kanyarokban, nehéz volt óvni a hátsó gumikat. Vigyázni rájuk, miközben megpróbálni tartani az előttem lévők tempóját, az egyik legtrükkösebb dolog volt, amit valaha egy versenyben csináltam."

Hamiltonnak ismét nem volt tökéletes a bokszkiállása. "Időt vesztettem a kerékcserémnél, adtam egy helyezést Fernandónak, aztán Sebastian is meg tudott előzni a kerékcseréje után. Utána lehetetlen volt előzni. A mai nem volt a legjobb eredmény számomra - egyáltalán nem szeretek hátrafelé haladni a versenyen -, de úgy gondolom, mindent kihoztam az autóból, ami tudtam" - folytatta. Hamilton szerint a McLaren egyre nagyobb hátrányba kerül a többi élcsapattal szemben. "Versenyről versenyre küszködünk, hogy tartsuk az elöl lévők tempóját. A többi csapat pedig gyorsult is. Nem hagyhatjuk, hogy elhúzzanak tőlünk."

Forrás: McLaren

Pocsék időmérőjét követően a 13. helyről startoló Jenson Button nem reménykedhetett jó eredményben, és ez be is igazolódott, mivel szinte végig be volt ragadva a remekül rajtoló, de alacsony versenytempójú Heikki Kovalainen mögé. "A rajtnál majdnem ráesett az autóm tetejére Kobajasi, mert őt is meglökte valaki" - nyilatkozta a 2009-es világbajnok. "A kiállásom után Heikki mögött találtam magam - nem igazán harcoltunk, ha a jó helyre teszed itt az autódat, akkor lehetetlen előzni. Ez igazán frusztráló, amikor sokkal gyorsabb vagy, mint az előtted lévő fickó" - tette hozzá.

"Szerintem többet nézett a tükörbe, mint előre, de ez az ő választása volt, az én életemet viszont nehézzé tette." Button elárulta, hogy Kovalainen többször levágta a sikánt, hogy előtte maradhasson. "Frusztráló, hogy nem kap büntetést érte" - háborgott.

"Amikor a külső oldalára kerültem a sikánnál, ő továbbra is keresztben haladt, olyan volt, mintha azt gondolta volna, hogy 'rendben, most már a falnál vagyok, akkor össze fognak érni a kerekeink' "- folytatta. "Valami egészséges egyensúlyt kellene találni, amikor a 12. helyért harcol valaki, szerintem nem volt igaza, de ilyen a versenyzés. Végül blokkoltak a kerekeim a 15-ös kanyar bejáratánál az uszodánál, összeértünk, és defektem lett. Vége lett a játszmának."