Vágólapra másolva!
Ross Brawn úgy gondolja, panaszkodás helyet inkább igyekezniük kellene a csapatoknak, hogy minél előbb megértsék a gumik viselkedését. Szerinte a jelenlegi helyzet még mindig jobb, mint a túl kiszámítható Bridgestone-ok idején.

Idén szinte divattá vált szidni a kiszámíthatatlan viselkedésű, a pályák többségén gyorsan elhasználódó Pirelli gumikat, a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint azonban nincs értelme annak, ha a csapatok folyamatosan csak kritizálják az olasz gyártót.

"Vagy panaszkodunk, vagy pedig keményen dolgozunk, és megpróbálunk jobb munkát végezni a többieknél" - idézi őt az Autosport. "Meg kell birkóznunk ezzel, hiszen idén már nem fognak jelentősen változni az abroncsok."

"Tudjuk, mire van szükségünk, de azt még nem, hogyan érhetjük ezt el. Az se jó, ha túlmelegítjük őket, de az sem, ha nem tudjuk eléggé felmelegíteni - igazából erről van szó" - magyarázta a csapatfőnök. A Mercedesnek a szezon elején különösen az okozott nehézséget, hogy csak egy körön tudták megfelelően működésre bírni a gumikat.

Brawn szerint a csapatok elé az állítja a legnagyobb kihívást, hogy olyan beállítást találjanak, mellyel az első és a hátsó gumik is megfelelően működnek."Barcelonában a baloldalon túlmelegszenek a gumik, a jobbon viszont nem melegszenek fel eléggé - ez a pálya tulajdonságaitól függ. Rá kell jönnünk, hogyan tudjuk elérni, hogy a gumik együttesen is jól működjenek" - vélekedett Brawn.

Ő egyébként azon a véleményen van, hogy a jelenlegi helyzet jobb, mint 2010-ben, amikor a túl hosszú élettartamú Bridgestone-okra panaszkodott mindenki. "2010-ben azzal érveltek, hogy már szinte túl kiszámítható a gumik viselkedése, túlságosan megértettük őket, és túlságosan egyenletesen működtek. Megjósolható volt, mikor hogyan fognak viselkedni az abroncsok" - mondta.

"Néhány konkurensünk Barcelonában egy másodperccel gyorsabb volt nálunk, míg az azt megelőző versenyen mi voltunk náluk egy másodperccel gyorsabbak. Néha nagy különbséget eredményez, amikor ezek a gumik rendesen működnek, ahhoz képest, amikor nem. Ez eléggé nehézzé teszi, hogy mindig megértsük azt, hogy hol tartunk az autó fejlesztésével, és, hogy min kellene javítanunk."

Forrás: AFP

Brawn szerint a Mercedes kínai győzelme nem egyszeri alkalom volt, a következő pályákon ismét formába lendülhetnek, mert azok jobban passzolnak majd az autójukhoz.

"De már hasznos lépéseket tettünk a jó irányba az autóval, hiszem, hogy amikor azokra a pályákra érünk, amelyek természetüknél fogva passzolnak az autónkhoz, és eltaláljuk a gumik működési tartományát is, akkor látni fogják, hogy újra visszatér a teljesítményünk. De az is igaz, hogy az elmúlt pár verseny nem volt épp remek azok után, hogy milyen csodálatos hétvégénk volt Kínában" - tette hozzá a csapatfőnök.