Vágólapra másolva!
Bár Jenson Button a McLarennel megnyerte a délutáni szabadedzést, és a beállításaival is elégedett volt, azt mondta, hogy ezen a hétvégén a Lotust kell majd megverni a győzelemért. Hamilton egyetértett vele, de ő a Red Bulltól és a Ferraritól is tart.

Jenson Button a reggeli nyolcadik helyezését követően módosítatta a McLarenjének beállításait, és délután már elsőként, négy tizeddel Grosjean előtt zárta az esővel tarkított második szabadedzést. Kissé levon az elsősége értékéből, hogy a nagy csapatok pilótái közül egyedül ő használta a gyors körén a szuperlágy gumikat, amelyek a Pirelli szerint egy másodperccel gyorsabbak körönként a másik keveréknél, a lágynál.

"Ma a legfontosabb feladat az volt, hogy megpróbáljunk futni egy hosszú etapot a szuperlágy gumikkal - nem hiszem, hogy ez bárkinek is sikerült volna. Látnunk kellett, hogy a gumik hogyan működnek, mert a teljesítményük fontos szerepet játszik majd a versenyen. Jó volt rövid időre is feltenni ezeket a gumikat, és látni, hogy mennyi tapadással bírnak" - nyilatkozta a 2009-es világbajnok.

"Tényleg úgy érzem, hogy javult az autó a második szabadedzésre. Kipróbáltunk valami mást délután, és elégedettem voltam azzal, ahogy az autó viselkedett. Még mindig van hova fejlődni, de már tudjuk, hogy melyik irányt akarjuk választani" - tette hozzá. Azok az autók, amelyen nagyon gyorsnak tűnnek számomra, a Lotusok. Ha megnézzük az etapokat, amikor kint voltak, nagyon versenyképesnek tűntek, ezért azt mondanám, hogy ezen a hétvégén a Lotusokat kell majd legyőzni" - mondta Button.

Forrás: McLaren
Button délután jobbnak érezte az autót

Csapattársa, Lewis Hamilton ebben egyetértett vele. "Szerintem a Lotus igazán gyors. Még nem igazán tudom, hogy a Red Bull mire képes, de biztos vagyok benne, hogy ők is gyorsak lesznek. A Ferrari is nagyon gyors - nyilatkozta a 27 éves pilóta.

"Ma nem tanulhattunk annyit, mint amennyit akartunk. Az időjárás tiszta volt délelőtt, viszont elég kemény dió volt rendesen belőni az autót délutánra, amikor megváltoztak a körülmények, ráadásul a szokásos forgalom is akadályt jelentett" - folytatta.

"Ma senki sem tett meg hosszú etapot, ezért kissé bizonytalanul vágunk majd neki a futamnak a gumik viselkedését illetően. Azonban mindenki egy csónakban evez, ezért arra tippelek, hogy mindenkit ér majd némi meglepetés. Ugyanakkor óriási szórakozást jelent ezen a pályán vezetni, hihetetlen érzés."

Forrás: McLaren
Hamilton mögött a Kovalainen autójából származó füst a délelőtti szabadedzésen