Vágólapra másolva!
Állítólag azért nem született még megállapodás a pilóta idén lejáró szerződésének meghosszabbításáról, mert a csapat megfelezné a 2008-as világbajnok fizetését.

Lewis Hamiltonnak év végén jár le a szerződése a McLarennél. Eddig csak arról lehetett hallani, hogy a wokingi csapat meg akarja tartani Hamiltont, és a pilóta sem lát okot arra, hogy más csapat után nézzen.

Most azonban új információk derültek ki. A svájci Blick azt állítja, hogy azért nem írták még alá a szerződéshosszabbítást, mert a McLaren kevesebb pénzt akar fizetni a 27 éves Hamiltonnak. Egészen pontosan megfeleznék a bérét, ami azt jelentené, hogy "csak" körülbelül 10 millió eurót keresne 2013-ban a csapattól.

A tavalyi rossz, ütközésekkel tarkított szezon után idén nyugodtabb és kiegyensúlyozottabban versenyez Hamilton, valószínűleg csak a csapat bokszutcai hibái miatt nem szerzett még győzelmet 2012-ben. Amikor szerdán arról kérdezték Monacóban, hogy frusztrált-e a csapat hibái miatt, így felelt: "Nem, egyáltalán nem. Néha ilyen a versenyzés. Könnyen lehetnék frusztrált, mivel egészséges előnnyel vezethetném a világbajnokságot - de nem ez a helyzet."

"Nem akarom elkiabálni, de valami kétségkívül megváltozott. Akármit csinálok, működik. Az életemben a dolgok sokkal jobban állnak, ez lehetővé teszi, hogy nem vigyem magammal terheket a munkámba" - tette hozzá.