Vágólapra másolva!
Jenson Button továbbra is értetlenül áll a McLaren bahreini formahanyatlása előtt. Szerinte a gumikon kívül a pályán uralkodó körülmények is befolyásolják, melyik csapat a legerősebb egy adott futamon.

A 2012-es idény első futamain úgy tűnt, a McLaren autója a leggyorsabb: Ausztráliában és Malajziában ők foglalták el a rajtrács első sorát, és Jenson Button meg is nyerte az idénynyitót. Bár a Kínai Nagydíjon nem tudták legyőzni Nico Rosberg Mercedesét, mindkét McLaren a dobogón végzett, és a világbajnokságban is ők álltak az élen. Ezért volt meglepő, hogy a Bahreini Nagydíjon egyikük sem került a dobogó közelébe: Button a hatodik helyről esett ki a futam végén, Lewis Hamiltonnak pedig mindhárom bokszkiállását elrontották, így csak nyolcadikként ért célba.

"Ami az előző versenyt illeti, a hétvégénk nem sikerült tökéletesen, de amúgy sem voltunk gyorsak" - idézi az Autosport Buttont. "A Lotusok és a Red Bullok egy másodperccel gyorsabbak voltak nálunk - nem értem, miért. Senki nem tudja, miért változott ekkorát a helyzet, de azt azért nem hiszem, hogy az ő autójuk tényleg egy másodperccel gyorsabb a miénknél."

A legtöbben úgy vélik, főleg az idei gumiknak köszönhetően lett kiszámíthatatlan az idei szezon, Button szerint azonban több tényező együttesen határozza meg az erőviszonyokat. "Úgy gondolom, sok múlik a pályán, de a körülmények miatt is nagy különbségek alakulhatnak ki. Mindig a gumikról beszélünk, de a körülményeknek is nagy szerepük van abban, hogy a gumik mennyire működnek egy bizonyos autón" - magyarázta.

Forrás: McLaren

Szerinte az év eleji remeklés után sem jelenthető ki, hogy a McLaren autója a leggyorsabb. "Nem mondanám, hogy a mi autónk kiemelkedik a mezőnyből. Ráadásul azt szoktuk mondani, hogy mindig annyira vagyunk jók, mint a legutóbbi versenyünk - ez alapján most a Lotust és a Red Bullt kell megvernünk" - jelentette ki Button, aki elismeri, hogy a McLaren nem végzett tökéletes munkát a szezon elején - több versenyen is az elrontott kerékcserék miatt vesztettek helyezéseket, ő pedig önhibájából esett ki Malajziában.

A brit szerint a Forma-1-nek jót tesz a változatosan alakuló idény, ő azonban bízik benne, hogy hamarosan megértik az autó problémáit, és minden versenyen egyenletesen gyorsak lehetnek. "Szerintem aerodinamikai és mechanikai szempontból jó az autónk, néha mégis úgy tűnik, hogy valami nem stimmel - ennek a magyarázata valószínűleg az a négy dolog, amely a pályával érintkezik" - utalt a sokak által kritizált Pirellikre.