Vágólapra másolva!
Mark Webber szerint a Red Bullnál fel sem merült, hogy a héten zajló, mugellói teszten nem Sebastian Vettellel közösen szerepel. Úgy véli, minden kilométer hasznos lehet számukra.

Hosszú idő után az első szezon közbeni tesztet rendezik az F1-ben, a mezőny Mugellóban gyakorol. Ellentétben a McLarennel, amely Jenson Button és Lewis Hamilton munkájára sem tartott igényt (Button ezért parádézhatott a Belvárosi Nagydíjon, Budapesten), a Red Bullnál egyértelmű volt, hogy Mark Webber és Sebastian Vettel kap szerepet.

"Abszolút magától értetődő volt Sebastian és saját magam számára is, hogy itt vagyunk" - nyilatkozta Mark Webber. "Fel sem merült, hogy nem a versenyzők ülhetnek autóba ezen a teszten. Jelenleg nagyon kevés lehetőségünk van a tesztelésre, jó, hogy autóba ülhetek. Meg kell ragadnunk minden olyan esélyt, amikor versenypályán vezethetjük az autót."

Ugyan a gyors és hullámzó karakterisztikájú mugellói pálya jelentősen különbözik a naptárban szereplő helyszínek nagy részétől, Webber szerint a Red Bull hasznos adatokat gyűjthet a teszten. "Vannak olyan részek, amilyenekkel sehol máshol nem találkozhatunk mostanában, a nagyon-nagyon gyors szakaszok hiányoznak a modern pályákról. Különösen aerodinamikai szempontból azonban sok hasznos információval gazdagodhatunk."

A Red Bull nem készül radikális fejlesztésekkel a jövő heti Spanyol Nagydíjra. "Csak apró részleteket változtatunk az autón. Amennyire én tudom, lesz néhány újdonságunk, de semmi drasztikus nem várható."