Vágólapra másolva!
Egy új teória szerint nem biztonsága miatt aggódott a Force India, amikor a bahreini második szabadedzés kihagyásáról döntött. A lépéssel állítólag spórolni próbált a csapat.

Ahogy a Bahreini Görbe Tükörben is fejtegetjük, a média valószínűleg túljátszotta szerepét, amikor mindenáron politikai színezetet próbált tulajdonítani a múlt heti versenynek. A Force India és a Sauber belekeveredett ugyan egy-egy incidensbe, de ezeknek nem a csapatok voltak a célpontjai, előbbi alakulatnak azonban jó ürügyet szolgáltatott az eset arra, hogy biztonságára hivatkozva kihagyja a második szabadedzést.

A csapat a Molotov-koktélos incidens után állítólag nem akart sötétben visszaérni szállodájába, a hivatalos indoklás "logisztikai okokról" szólt. Egy új, a német Auto, Motor und Sport című magazinban megfogalmazott teória szerint az edzést még véletlenül sem a bahreini helyzet miatt hagyta ki a Force India, hanem azért, hogy kímélje motorjait. Az alakulatnak a hírek szerint fogytán a pénze, minden hasonló intézkedés a túlélését segítheti.

Forrás: Force India

Bahreinbe el sem utazott a csapatfőnök és tulajdonos Vijay Mallya, helyettese, a sajtóban is egyre inkább előtérbe tolt Bob Fernley irányította a Force Indiát. A pénzügyi problémákkal küszködő Mallya cégcsoportja zászlóshajója, az évi 114 millió doboz szeszes italt eladó United Spirits Ltd. részvényeinek 26 százalékára keres vevőt, hogy megmentse haldokló légitársaságát, a Kingfishert. Mallya képviseletében egy szóvivő annyit közölt, hogy a hír spekulatív és ténybeli tévedéseket tartalmaz.