Vágólapra másolva!
Hamilton azt állítja, szombaton nem tud majd harcolni az első rajtkockáért. A nála fél másodperccel még lassabb kört futó Button pedig amiatt szenvedett pénteken, hogy egyik fajta gumi sem működött megfelelően az autóján.

A világbajnokságot három futam után három harmadik helyezésével vezető Lewis Hamilton ugyan megnyerte az első szabadedzést Bahreinben, de a másodikon Nico Rosberg és a két Red Bull is elé került. A 2008-as világbajnok főleg a gumik gyors kopására panaszkodott.

"Élvezem a vezetést a pályán, igazi kihívás, és az is, hogy a gumikra vigyázzunk. Szélsőségesen forró a pálya felülete, emiatt a gumik sokkal gyorsabban kopnak. Hihetetlen energia megy keresztül rajtuk a fékezéseknél: a hőmérséklet egyre csak emelkedik, amíg azt nem érzi az ember, mintha egy jégpályán közlekedne. A gumik elhasználódása mindenkinek komoly probléma lesz, az egész hétvége arról fog szólni, hogy ki tud a legjobban vigyázni rájuk."

Hamiltont a változó szél is zavarta pénteken Szahírban. "Nagy szerepet játszott ma a szélirány is. Az egyik körben szembeszél van a négyes kanyarban, aztán a következőben hátszél, az azt követőben pedig oldalszél. Ez nagy különbségeket jelent a pályán. Azt hiszem, a legjobb körömet fél órával Rosberg győztes ideje után futottam meg, addigra a szél teljesen más irányból fújt.

A pole pozíció holnap várományosairól is nyilatkozott. "Szerintem a Mercedes, a Red Bull és közöttünk fog eldőlni. Őszintén szólva, nem érzem, hogy meglenne a gyorsaságunk a pole-hoz. Szerintem a Mercedes valamit előhúzott a kalapból, főleg az időmérőkön vannak előnyben az egyenesekben elért sebességükkel, de szerintem meg fogjuk dolgoztatni őket a pénzükért."

Forrás: McLaren
Button a gumikkal és a beállításokkal küszködött, nagy volt a lemaradása Rosberghez képest

Jenson Button reggel az ötödik, délután a hatodik helyet szerezte meg a szabadedzéseken, utóbbin a hátránya már majdnem másfél másodperc volt az élen végző Nico Rosberghez képest. 2009 világbajnoka a meleg mellett a rossz beállításokkal is küszködött.

"Érdekes napot zártam, megpróbáltam megtalálni a balanszot mind a két fajta gumin. Az autó nagyon másképp viselkedett, mint az első három versenyen, talán a gumik, talán a pálya miatt. Sok dolgot kipróbáltunk, de egyik sem igazán működött. Lehet, hogy túl messzire mentünk el a balansszal, és vissza kellene lépnünk egyet" - nyilatkozta. "Egész nap nem tűntek jónak a köridőim - egy körön a Mercedes és a Red Bull is nagyon gyorsnak látszik. A Red Bull tempója meglepően jó."

"Nagy a különbség az elejéhez képest pillanatnyilag, de nem gondolom, hogy ez a versenyen is így lesz. Azonban még ha az időket nem is vesszük figyelembe, akkor sem vagyok teljesen elégedett a hosszú etapon mutatott tempónkkal és azzal az iránnyal, amit a beállításokkal választottunk. Sok munkára van szükség, hogy javítsunk a helyzetünkön. Jelenleg egyik gumikeveréket sem tudom munkára fogni" - tette hozzá Button.

"Trükkös nap volt ez Bahreinben" - nyilatkozta Martin Whitmarsh péntek délután. "Reggel sem Jenson, sem Lewis nem volt tökéletesen elégedett az autó balanszával. A délutánt azzal töltöttük, hogy beállításokat próbálgattunk."

"Bár a köridők nem ezt tükrözik, a hosszú etapokon diktált tempónk viszont elég ígéretesnek tűnik. Magabiztos vagyok abból a szempontból, hogy jó alapot fogunk teremteni a holnapi időmérőhöz" - tette hozzá Whitmarsh.