Vágólapra másolva!
Elővigyázatosságból kevés időt fognak pályán tölteni a második edzésen Bahreinben, mert a tüntetésektől tartva nem akarnak sötétben visszautazni a szállodához. Az is lehet, hogy részt sem vesznek a tréningen.

Biztonsági okokból elképzelhető, hogy nem vesz részt a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén a Force India, vagy legalábbis nagyon rövid programot bonyolítanak le - ismerte el a csapat egyik vezető tisztviselője, Robert Fernley. "Van néhány elintéznivalóm, de minden rendben van nálunk" - mondta a csapatfőnök-helyettes az Autosportnak. "Megnézzük, milyen programot fogunk követni. Úgy tervezzük, hogy nagyon keveset körözünk majd a második edzésen. Lehet, hogy pályára sem hajtunk, és az is lehet, hogy csupán az edzés felét teljesítjük."

"Délelőtt sokat dolgoztunk, korán elvégeztük a munka nagy részét, szóval birtokunkban vannak a szükséges adatok. Megengedhetjük magunknak, hogy kihagyjuk a második gyakorlást, ha muszáj." A várható passzivitásra utalhat, hogy csupán a Force India versenyzői használták a lágyabb gumikat az első tréningen, ami szokatlan, hiszen délután szokott jobb lenni a pálya állapota. A BBC egyik tudósítója úgy értesült, a csapat azért rövidíti le a felkészülést, mert az alkalmazottai nem akarnak sötétben visszautazni a pályától 30 kilométerre található manamai szállodába. Bernie Ecclestone állítólag felajánlotta a csapatnak, hogy bármikor hajlandó védőőrizet nélkül velük tartózkodni a pályán, illetve velük utazni.

Forrás: Force India

A döntés összefüggésben van azzal, hogy szerda este a Force India néhány tagját szállító kisbusz egy tüntetők által létrehozott úttorlasznál rekedt, és a jármű közelében Molotov-koktélt is robbantottak. Bár senki sem sérült meg, a csapat két tagja hazautazott az eset után. A Force Indiához számos jókívánság érkezett, amit az istálló a Twitter csatornáján köszönt meg.

Fernley hozzátette, a szombati időmérőről és a vasárnapi futamról nem akarnak hiányozni. "Mindent megteszünk, hogy a személyzet biztonságát garantáljuk. Lesznek tüntetések, de szerintem (a szerdai) csupán egy szerencsétlen incidens volt, ami néha bekövetkezik" - közölte. "A személyzet eltökélt, hogy jól teljesítsen az időmérőn és a futamon, és ha ennek az az ára, hogy keveset, vagy egyáltalán ne körözzünk a második gyakorláson, akkor ezt a döntést hozzuk meg."

Helyi idő szerint 15:30-kor ér véget a délutáni edzés, a nap pedig 18 óra után pár perccel nyugszik le - a csapatok ekkorra általában nem szoktak végezni a pénteki teendőikkel. A Force Indián kívül más istállót eddig nem érintettek a bahreini zavargások.