Vágólapra másolva!
A tesztpilóta, Marc Gené szerint a Ferrari nagyot léphet előre Barcelonában, de ez nem lesz elég ahhoz, hogy rögtön a leggyorsabbak legyenek. Fernando Alonso 3-4 tizedes javulásra számít.

Már a téli tesztek alapján sejteni lehetett, hogy a Ferrari küszködni fog a szezon elején, és ez eddig be is igazolódott: bár az esős Malajziai Nagydíjon Fernando Alonso meglepő győzelmet aratott, Melbourne-ben és Sanghajban nem tudtak a dobogó közelébe kerülni, Felipe Massa pedig még pontot sem szerzett. Az olaszok már a szezon elején bejelentették, hogy a május közepén sorra kerülő Spanyol Nagydíjra jelentős fejlesztésekkel érkeznek, és reményeik szerint azután felvehetik a versenyt az élcsapatokkal.

"A következő nagy fejlesztési csomagunkat Barcelonában vetjük majd be, de a csapat minden versenyen javít az autón, és már azt is tudjuk, hogy az aerodinamika jelenti a legnagyobb problémát" - nyilatkozta a spanyol Diario Sportnak a Ferrari tesztpilótája, Marc Gené, aki nem látja reménytelennek csapata helyzetét. "Az autónak pozitív tulajdonságai is vannak: jól alkalmazkodik a vizes pályához, és a gumikat is gyorsan fel tudjuk melegíteni vele. A légellenállása azonban túl nagy, a végsebességünkön és a tapadáson javítanunk kell."

A Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry a Kínai Nagydíj előtt azt nyilatkozta, az autójuk normál körülmények között körülbelül nyolc tizeddel lassabb körönként, mint az élcsapatoké. Gené szerint ilyen nagy hátrány nem lehet néhány hét alatt behozni, ezért a barcelonai fejlesztésektől sem azt várják, hogy egyből az élen találják magukat.

Forrás: Ferrari

"Ha be tudnánk hozni ezt a hátrányt, az a legnagyobb javulás lenne, amit a Forma-1-ben töltött tizenhárom évem alatt láttam" - ismerte el. "Sokkal reálisabb az a célkitűzés, hogy az egész szezon során folyamatosan javuljunk. Egy nagyon komoly csomagon dolgozunk, és jó hír az is, hogy a barcelonai futam előtt Mugellóban tesztelhetünk."

Az istállóknak május első három napján lesz lehetőségük arra, hogy a Ferrari tulajdonában lévő versenypályán kipróbálják az új alkatrészeiket. Alonso egyébként arra számít, hogy 3-4 tizeddel kerülhetnek közelebb az élmezőnyhöz az első európai versenyen. "Az összes csapat fejlesztésekkel készül" - nyilatkozta a Turun Sanomatnak. "Jó lenne, ha a mi autónk 5-6 tizedet javulna, a többieké pedig csak kettőt."