Vágólapra másolva!
Ross Brawn nem tudja, hogy a sanghaji győzelem a Mercedes fölényének, vagy a többiek rossz formájának volt köszönhető. Norbert Haug szerint minden idők egyik legjobb szezonja lehet az idei.

Bár Nico Rosberg a Kínai Nagydíjon megszerezte pályafutása első pole pozícióját és győzelmét, a Mercedesnél nem veszik biztosra, hogy az idény hátralévő futamain is hasonló sikerekben lehet részük. Az eddigi három versenyen ugyanis gyakran változtak az erőviszonyok, a futamgyőzelmeken három különböző istálló pilótái osztoznak.

Úgy tűnik, a siker kulcsa az idei szezon előtt módosított Pirelli gumikkal való bánásmódban rejlik. A Mercedes Ausztráliában és Malajziában - az időmérőn nyújtott remek teljesítmény ellenére - a futamon gyengébben szerepelt, amit azzal magyaráztak, hogy még nem sikerült kiismerniük az abroncsok viselkedését. Kínában ezzel nem volt gondjuk, Ross Brawn azonban attól tart, hogy a jövőben ismét változhat az erősorrend.

"A gumik érzékenysége miatt nagyon nehéz megítélni az erőviszonyokat. Vajon mindenki más hibázott, és csak mi találtuk el, hogyan bánjunk a gumikkal? Vagy mindenki jól döntött, és az eredmény a valós erőviszonyokat tükrözi? Ezt nem tudhatom" - idézi a csapatfőnököt az Autosport. "Az biztató, hogy az első két futam időmérőjén is erősek voltunk, de azt hiszem, Kínában mi tökéletes versenyt futottunk, a többiek viszont nem. Minél több futamot tökéletes teljesítményt kell nyújtanunk."

Forrás: Mercedes GP

A sportigazgató, Norbert Haug nem saját csapatát tartja a bajnokság esélyesének, de úgy véli, számolni kell velük 2012-ben. "Az első két futam után nem sokan számítottak volna erre" -utalt a kínai győzelemre. "Megvannak a saját elvárásaink, és azt hiszem, a csapat meg tud velük birkózni. Már korábban is sikerült nyerniük, és remélhetőleg ez a jövőben is sikerül majd nekik."

Haug az eddigi három futam alapján úgy gondolja, rendkívül szoros bajnokságot láthatunk idén, és további meglepetésekre számíthatunk a szezon során. "Azt hiszem, ez lehet minden idők egyik legjobb Forma-1-es szezonja, jobban meg kell küzdeni a sikerért, mint valaha" - vélekedett, kiemelve a szokatlanul szoros sanghaji időmérőt.

"A címvédő világbajnok kicsit több mint három tizeddel maradt el a Q2 legjobb idejétől, és a tizenegyedik helyről kellett rajtolnia. Rosberg a pole-ból indult, (Sebastian) Vettel pedig a legjobb tíz közé sem került be - ez megmutatja, mekkora meglepetéseket képes okozni a Forma-1" - jelentette ki.