Vágólapra másolva!
A csapat elsősorban azon dolgozik a háromhetes szünetben, hogy megszüntesse az erőteljes gumikopást. Ross Brawn reméli, hogy a munkájuk a Kínai Nagydíjon kamatozni fog.

A Mercedesnek főleg azzal gyűlt meg a baja az idei két versenyen, hogy az autói túlságosan elkoptatták a gumikat. Emiatt az időmérőkön még bíztató teljesítményt nyújtó pilótáik tempója jelentősen romlott a futam során, és részben ennek következménye, hogy Michael Schumacher és Nico Rosberg mindössze egyetlen pontot gyűjtött eddig.

Norbert Haug, a csapat sportigazgatója kijelentette, a háromhetes szünetben foglalkoztak a problémával, és igyekeztek megoldani azt. "Michael a második rajtsorba kvalifikálta magát Ausztráliában és Malajziában is, fél másodpercnél kisebb hátránnyal a pole pozícióhoz, azonban egyik alkalommal sem tudtuk az időmérős tempónkat átmenteni a vasárnapi versenyre. Az utolsó futam óta alaposan kielemezte a csapat a gumihasználatot, és azt, hogy miképp javulhatnánk ebben. A Kínai Nagydíjon kiderül, mennyit fejlődtünk, bár az időjárási körülmények és a pálya vonalvezetése más lesz, mint Melbourne-ben és Szepangban volt" - mondta a Mercedes sanghaji futamelőzetesében.

Ross Brawn csapatfőnök optimista, és hisz benne, hogy kollégáinak munkája megtérül. "Bízunk benne, hogy a hétvégén sikeresebbek leszünk, mint az idény első két versenyén, amikor a kedvező nyitány után egyszer sem hoztuk a várt eredményeket. Sokat dolgoztunk és vizsgálódtunk a gyárban. Remélem, erőfeszítéseink meghozzák a gyümölcsüket Sanghajban, és olyan teljesítményt nyújtunk, amely megmutatja a W03 valódi képességeit" - közölte. "Az időmérős tempónk tükrözi, hogy alapvetően megvan a kellő teljesítményünk: jó köridőt nem lehet futni elég leszorítóerő, lóerő vagy jó kasztni nélkül."

A két versenyző, Schumacher és Rosberg szintén úgy gondolja, hogy Kínában jobban teljesíthetnek, mint korábban.