Vágólapra másolva!
A pole pozíciót érő körét annyira jónak érezte. Az Ausztráliában élről induló McLaren-versenyzők ugyanakkor hangsúlyozzák, a futamon nehéz feladat vár rájuk.  

Két és fél év után foglalta el az első rajtsort a McLaren, legutóbb a 2009-es valenciai futamon sikerült ez nekik. Az Ausztrál Nagydíjra Lewis Hamilton kaparintotta meg az első rajtkockát, mellőle Jenson Button indulhat majd - kettejüket 152 ezredmásodperc választotta el a kvalifikáció végén.

Hamilton nagyon odatette magát a Q3 elején, 1:24,922-es idejét először senki sem tudta megközelíteni, később pedig legyőzni sem. "Az első Q3-as köröm különleges volt, a végén úgy éreztem, meglepő lenne, ha valaki elém férkőzne. Az utolsó menetben még keményebben nyomtam a gázt, de túl későn fékeztem az első kanyarban, ami tönkretette a kört. Utána csak reménykedtem, hogy senki sem lesz gyorsabb nálam" - mondta.

"Ma megmutattuk, hogy nemcsak a legszebb Forma-1-es autó a miénk, de a leggyorsabb is! Természetesen holnap még hosszú út áll előttünk - kulcsfontosságú lesz óvni az abroncsokat -, azonban a lehető legjobb pozícióban vagyunk, hogy erős versenyt teljesítsünk." Csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy jellemezte Hamilton pole pozíciós körét, hogy "ragyogó kombinációja volt az elszántságnak és a kontrollnak".

Forrás: McLaren

Button a Q3 végén tornászta fel magát a 2. helyre. Csapattársához hasonlóan ő sem bízza el magát vasárnapra. "Még nem tudjuk, pontosan mennyire lesz erős az autónk a futamon, de tegnap úgy tűnt, következetesen megy, és kíméli a gumikat. Holnap fontos lesz, hogy a megfelelő tartományban legyen az abroncsok hőmérséklete, és vigyázzunk rájuk az etapok során. Fontos nap következik, ma könnyebbé tettük a dolgunkat holnapra" - közölte.

Az előző négy melbourne-i futamból egyébként hármat Hamilton vagy Button nyert meg.