Vágólapra másolva!
A Red Bullnál mindkét pilóta a szeszélyes időjárást okolta azért, mert nem tudták teljesíteni a kitűzött programjukat. Vettel délelőtt nem érezte jónak az autóját, de délutánra kissé javult róla a véleménye.

A Red Bull a várakozásokkal ellentétben nem villogott a 2012-es szezon első két edzésén, a legjobb eredményük Mark Webber ötödik helye volt délelőttről, egyébként a 10. hely környékén autóztak egész nap."Egy keveset azért tanultunk ma, kilenc hét idegőrlő várakozás után kár volt ezért az időjárásért. Természet anyánk nagy szerepet játszott ma, mindenkinek kihívást jelentett a péntek" - nyilatkozta a tavalyi szezonzárót megnyerő ausztrál. "Mindkét edzés végén tudtunk menni néhány száraz pályás kört, ami jó volt. Elég gyorsan száradt a pálya, de még a végén is voltak nedves részek. Megtettük, amit lehetett, de még mindig maradt elvégeznivaló munka."

"Magabiztosnak érzem magam az autóban. Én irányítom azt, és nem az engem. Sebastian és én is nagyon hasonlóak vagyunk abban, hogy mit várunk el egy adott pillanatban az autótól, ez mindig jó dolog. Holnapig keményen fogunk dolgozni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az autóból."

Webber szerint a csapatok pénteken még rejtegették a valódi tudásukat. "Senki sem fogja azt mondani, hogy elértük az optimális szintet, ahhoz még 30-40 százalék hiányzik. Szoros lesz a küzdelem, van néhány piszkosul gyors autó" - fejezte be a 11. hazai versenyére készülő ausztrál.

Csapattársa, Sebastian Vettel elégedetlen volt az autó vezethetőségével délelőtt, amit a középmezőnybeli eredménye (11.) is alátámasztani látszik. Elmondta: abban reménykedik, hogy holnapig javítanak majd az autó beállításain. "A körülmények miatt nehéz volt sokat menni, de ez a többiekre is ugyanúgy állt. Az a kevés idő, amit az autóban eltölthettünk, rendben volt, de most meg kell találnunk a helyes balanszt, és egy kicsit többet kell tanulnunk az autóról" - nyilatkozta Vettel a nap végén. "A reggel nem sikerült túl jól, nem éreztem magam elégedettnek az autóban. Délután már egy kicsit jobb volt. Holnap az lesz a cél, hogy bejussunk a Q3-ba, és onnan induljunk" - tette hozzá.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Webber kicsúszott a pályáról a második szabadedzésen

"Ha zűrös a péntek, akkor ez sem jelenti azt, hogy szombaton, a harmadik szabadedzésen egy egész órát mehet az ember, mert nincs hozzá elég gumi, és különben is, ez főleg az időmérőre való felkészülésről szól. Nem lehet mindent egy óra alatt elvégezni."

"Elég zűrzavaros volt a vége, különösen az a pár kör a végén, amit szárazon mehettünk" - tette hozzá a kétszeres világbajnok. "Először is elemeznünk kell a sebességeket, hogy ki nyitotta ki a DRS-ét, és ki nem, aztán ezekből lehet következtetni, hogy ki mennyi üzemanyaggal körözött. Jó lenne, ha hasonló pozícióban lennénk, amikor elölről indulva kontoll alatt tartottuk a versenyt. Még hosszú út áll előttünk" - fejezte be Vettel.