Vágólapra másolva!
A két év után visszatérő finn továbbra is elégedetlen a Lotus szervókormányával, a sok szerelés miatt egész pénteken csak 15 kört tett meg az Albert Parkban.

Visszatérése óta a finn versenyzőnek folyamatosan gondja volt a Lotus kormányzásával, precízebb kormányművet szeretne a csapattól, de az eddig nem tudott az ízlésének megfelelőt készíteni. Räikkönen délelőtt egy új, módosított áttételezésű kormányszervót is kipróbált, de az nem tetszett neki, ezért délutánra visszaszerelték az autójába a régit . Ennek az volt az ára, hogy reggel csak nyolc kört tehetett meg, délután pedig az eső is közbeszólt, ezért akkor emiatt még kevesebbet, mindössze hetet.

A finn abban reménykedik, hogy a jövő heti Malajziai Nagydíjra elkészülő frissített változat nagyrészt megoldja majd a problémákat, de tisztában van azzal is, hogy a végleges megoldás, amivel minden pályán elégedett lenne, nem egyik pillanatról a másikra fog eljönni.

"Az van, ami van, ebből fogom megpróbálni kihozni a legtöbbet" - nyilatkozott péntek délután a finn az Autosportnak. "Úgy tűnik, hogy néhány pályán jól működik, de bizonyos körülmények között, bizonyos pályákon egy kis problémát jelent számomra. Remélhetőleg a következő versenyre elkészül az új, és akkortól rendben leszünk. Persze úgy gondolom, beletelik majd egy kis időbe, mire tökéletesen megoldódik a helyzet. Itt jók vagyunk azzal, amink jelenleg van, de egyes pályákon egészen biztosan javulnunk kell."

"Sok változatunk létezik, de sajnos a tesztelésen nincs elég idő arra, hogy mindet kipróbáljuk. Eltartott egy darabig, mire kicseréltük, és azt is tudtuk, hogy délután csúszós lesz a pálya, ezért egy ideig nem akartunk kimenni rá, úgyis volt időnk."

Forrás: AFP
Grosjean egyik pályaelhagyása a délutáni edzésen

A bizonytalan kormányzás és a változatos időjárás miatt a finn nem kaphatott tiszta képet arról, hogy mennyire jó valójában a Lotus E20. "Reggel egyetlen kört tudtam menni forgalom nélkül, délután is csak majdnem egyet, nem tudom, hogy állunk. A holnapnak jobban kell sikerülnie, az időmérő után remélhetőleg elégedettek leszünk" - tette hozzá. "Nem nyomtam túl keményen ma a gázt. Ha holnap nem lesz eső, tisztább képet kaphatunk majd arról, hogy mit is kellene tennünk."

Räikkönen csapattársa, az ausztrál pályával csak most ismerkedő Romain Grosjean nem küzdött kormányzás-problémákkal, és elégedetten nyilatkozott az autóról. "Az E20-as nagyon jónak tűnik, elégedett vagyok a balanszával. Délután még tanultam a pályát, arra koncentráltam, hogy egyre csak javítsak a köridőimen. Türelmesnek kellett lennünk, de a végén tudtunk néhány jó kört teljesíteni, ezek értékesek. Ez fantasztikus pálya, a folyamatosan változó táj, ahogy átmegyünk a parkon, hihetetlen" - tette hozzá a 25 éves francia.