Vágólapra másolva!
Az előszezon második teszthetében mindenki számára világossá vált, hogy továbbra is a Red Bull a közellenség, de van remény: a világbajnokok egyelőre nem sebezhetetlenek. A Ferrari még mindig vergődik, a Mercedes titkos fegyvert rejtegethet.

A héten rendezett barcelonai tesztsorozat végével elérkeztünk a Forma-1 2012-es előszezonjának kétharmadához, azaz a csapatoknak mindössze négy napjuk maradt, hogy a pályán készítsék fel az autóikat az egyre fenyegetőbben közelgő melbourne-i idénynyitóra. Az utóbbi hét azért volt különösen érdekes, mert most volt a leglátványosabb a különbség az egyes istállók programja között: akik már kellően kiismerték és elég megbízhatóvá varázsolták az autójukat - mint a Red Bull vagy a McLaren -, hozzáláttak a szimulált versenyek teljesítéséhez, míg mások, köztük a Ferrari, még mindig az új modelljeik gyerekbetegségeit igyekeztek kikúrálni.

Az első, jerezi teszten kialakult benyomások az erősorrendről annak ellenére sem változtak jelentősen, hogy mindenki szorgosan habzsolta a kilométereket, így sokkal több lett a támpontunk. Noha azt a divatos mantrát továbbra sem lehet elégszer ismételni, hogy a teszten elért eredmények gyakran félrevezetőek, egyelőre úgy tűnik, a Red Bull uralmát senki nem fenyegeti igazán. Persze ez abból nem derül ki, ha csak a napi eredménylistákra vetünk egy felszínes pillantást. Azokon csak a versenyzők legjobb körideje szerepel, és a Red Bullnak régóta szokása, hogy szándékosan nem tesz meg alacsony üzemanyagszintes sprinteket új gumikon, ily módon titkolva el az egy mért körös tempóját, ami pedig az utóbbi két évben a valódi erőssége volt. Jó példa erre a csütörtöki tesztnap: Mark Webber 1:24.771-es köre révén csak a 7. helyen végzett, 2,4 másodperccel lemaradva a győztes Pastor Maldonadótól. Ezt az időeredményt azonban egy versenyszimuláció utolsó etapjának elején, kb. 15 körre feltankolva érte el. Ha beleszámítjuk, hogy ehhez mennyi benzinre volt szüksége, és annak a plusz tömege mennyivel lassította az autóját, máris levonhatunk legalább 1,4 másodpercet az idejéből, mielőtt összehasonlítjuk a másokéval.

Forrás: Red Bull
A Red Bull gyors, de egyelőre nem elég megbízható

A Red Bull már szerdán lebonyolított egy versenyszimuláció-félét - amikor nagyjából a valódi, 305 km-es távot teszik meg gyors kerékcserékkel tagolt etapokban - Sebastian Vettellel, de Webberé másnap élethűbb volt. Bár a tervezettnél néhány körrel korábban meg kellett szakítania egy később tévesnek bizonyuló hibajelzés miatt, az összehasonlításhoz már elég hosszú volt, és a Red Bull gyorsasága egyértelművé vált belőle. Webber körátlaga 1:28.978-ra jött ki, ami nagyjából 3 tizedmásodperccel volt jobb a vele egy időben szintén versenyszimulációt végző Michael Schumacherénél.

Az ilyen hosszú etapos eredményekből sokkal biztosabban vázolható fel az erősorrend, mint a napi legjobbakra hagyatkozva. Ezért elsősorban a csapatok is ezekből indulnak ki, amikor megpróbálják elhelyezni magukat a ranglistán - más információjuk az ellenfelekről rendszerint nekik sincs -, de tisztában vannak vele, hogy a következtetéseikre így sem vehetnek mérget. Míg ugyanis a Red Bull, a Mercedes és a Williams általában csak kereket cserél az etapok között, akár egy igazi versenyen, a McLaren olykor több percig a garázsban tartja az autóját, így senki nem tudhatja, hogy nem tankolják-e meg. Ez utána természetesen torzítja az időeredményeket, de csak az ellenfeleket zavarják össze vele, hiszen ők maguk ismerik a pontos üzemanyagszintet, amiből egyszerűen vissza tudják számolni, hogy milyenek lennének a köridejeik valójában.

A jerezi és barcelonai teszt alapján szinte mindenkiben az az összbenyomás alakult ki, hogy idén is a Red Bull lesz az élen, ám a fölényük a sorok között olvasva korántsem látszik akkorának, mint egy évvel ezelőtt. Akkor Vettel mindhárom napon az élen végzett, ezúttal viszont csak egyszer (kedden) volt a leggyorsabb. A csapat számára azonban sokkal aggasztóbb ennél, hogy az RB8-cal rendszeresen akadtak műszaki problémák: szerdán és csütörtökön váltóhiba miatt vesztettek két-két értékes órát, aztán a péntekjük sem alakult zökkenőmentesen. Ezért a négy nap alatt összesen 500 km-rel kevesebbet tettek meg, mint a kilométerlistát vezető McLaren, ami nemcsak azt jelenti, hogy kevesebb beállítási változatot próbálhattak ki, hanem 25 százalékkal kevesebb adatuk lesz az utólagos elemzésekhez is. Ráadásul szinte minden bokszkiállásnál meggyűlt a bajuk az újfajta, a Mercedesről koppintott kerékrögzítő mechanizmussal. Ezt az idénynyitóig orvosolniuk kell, mert a bokszban elvesztegetett néhány másodperccel simán el lehet bukni egy győzelmet.

A csapatok legjobb köridői a héten

A teszthétről készült részletes adatokat, benne a megtett kilométerekkel és az egyéni eredményekkel, itt nézhetik meg.

CsapatIdőVersenyzőTavalyi
1.Sauber1:22.312Kobajasi1:21.461
2.Williams1:22.391Maldonado1:22.233
3.Force India1:22.608Hülkenberg1:23.653
4.Red Bull1:22.891Vettel1:21.865
5.Ferrari1:23.180Alonso1:21.614
6.McLaren1:23.200Button1:22.888
7.Mercedes1:23.384Schumacher1:21.268
8.Toro Rosso1:23.618Ricciardo1:22.396
9.Caterham1:26.035Kovalainen1:23.437
10.Marussia*1:26.173Glock1:26.501
* 2011-es autó

Mindennek fényében nem csoda, hogy a McLarennél úgy érzik, a tavalyi pocsék előszezon után végre rendben zajlik a felkészülésük, és több esélyük lesz letaszítani a Red Bullt a trónról. "Nem hiszem, hogy a Red Bull ugyanannyira meg tud majd lógni az év elején, mint az előző idényben" - mondta Jenson Button. "De természetesen még mindig Sebastian a favorit, ahogy az utóbbi két világbajnokság győzteseként neki is kell lennie." A McLaren kénytelen jóformán naponta bizonygatni, hogy az autója hiába kakukktojás a lépcső nélküli orrával, ettől még nem lesz lassú, holott ez Barcelonában a pályán nyújtott teljesítménye alapján egyértelmű volt. Buttonhoz hasonlóan Hamilton is optimistán szállt ki az MP4-27-ből. "Valójában kellemes meglepetésként ért, hogy milyen jól kezelhető a gyors kanyarokban. Szerintem az alapadottságai sokkal jobbak, mint a tavalyi autónké, különösen nagy sebességnél" - mondta. "Elvégeztünk rajta néhány változtatást az előző teszt óta, de a 3-as és 9-es kanyarban sokkal jobban viselkedett, mint vártuk."

Ami azért nagy szó, mert a befújt diffúzorra vonatkozó tilalomnak elvileg éppen a nagy sebességű kanyarokban kellett volna instabilabbá tennie az autókat a leszorítóerő csökkenése révén. Persze hiába írta elő a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy a kipufogógázokat többé nem lehet szándékosan aerodinamikai céllal hasznosítani, a csapatok jó szokásuk szerint igyekeztek megtalálni a rejtett kiskapukat az új szabályokban, és a jelek szerint a McLaren trükkös buborékkipufogója be is válik. Miután szerdán a pálya széléről figyelte az autókat, a Toro Rossótól menesztett Sébastien Buemi - aki jelenleg a Red Bull tartalékpilótája - azt mondta: "Nekem a Red Bull és a Force India tűnik a legjobbnak. Hamilton és (Nico) Hülkenberg is későn tud fékezni, aztán korán tud gázt adni. Az látszik, hogy a Red Bullban sok benzin van, de így is szépen megy."

Forrás: Ferrari
Minden jel arra utal, hogy a Ferrari továbbra sem boldogul a radikálisan új F2012-vel

A Ferrariról ugyanakkor hozzátette, hogy "uh, atyaég, ez nem tűnik jónak". A maranellói istálló szenvedése már Jerezben látványos volt, és az eredményekből kiindulva azóta sem találtak megoldást a gondjaikra. Noha Bernie Ecclestone érdekes módon elejtett egy rövid megjegyzést arról, hogy a Ferrarinál már rájöttek a probléma okára, és nem is lesz nehéz megoldaniuk, egy versenyszimuláció teljesítéséhez közel sem kerültek a héten. "Kétségtelen, hogy még mindig adatokat gyűjtünk, olyan információkat, amelyekkel már rendelkeznünk kellene, de úgy tűnik, az autó viselkedése elég bonyolult, pedig mindenképpen meg kell értenünk" - ismerte el Fernando Alonso szerdán. "Kívülről nehéz megítélni a helyzetet, ám az tény, hogy a kanyarok kijárata az egyik, ahol egyelőre küszködünk." Felipe Massa bizakodóbban nyilatkozott ugyan, azt állítva, hogy az F2012 Barcelonában már kevésbé makrancos, mint amilyen Jerezben volt, a Ferrari azonban többnyire 5-7 körös etapok monoton ismételgetésével töltötte a napjait. Elvileg továbbra is lehetséges, hogy csupán azért küszködnek, mert az autójuk számukra is új műszaki filozófia szerint készült, és ha kiismerik, egy csapásra felgyorsulnak majd, de lassacskán kifutnak az időből.

A helyzetük különösen a hét pozitív szenzációját szolgáló Mercedeséhez képest tűnik siralmasnak. Míg a Ferrari új autója tesztelésének első hét napja közül egyszer sem tudott megtenni száznál több kört, a Mercedesnek ez már a harmadik éles napon összejött. A tavaly a konstruktőri összetett 4. helyén végző istálló papíron kockázatot vállalt, amikor a fejlesztési időt szándékosan kitolva csak a második tesztre építette meg idei modelljét, de a húzásuk egyelőre kifizetődni látszik. A W03-mal Schumacher már csütörtökön elvégzett egy korrekt versenyszimulációt, ami a Mercedesen kívül addig csak az autóját két héttel korábban tesztelni kezdő Red Bullnak és McLarennek sikerült. "Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel" - mondta. "Beigazolódott mindaz, amit az első teszteken láttunk az új autónkkal kapcsolatban, és a jelek szerint a megbízhatósággal sincsenek gondjaink. Azt az egy-két apróságot, ami felmerült, tipikus kezdeti nehézségnek nevezném. A magam részéről ezért elégedetten zártam az első éles tesztünket, mert egyértelműen előreléptünk, márpedig ez volt a célunk. Hogy pontosan mennyire, az majd később derül ki, de pozitívak a benyomásaim."

Forrás: Farkas Péter [origo]
Rosberg (kék) és Maldonado (piros) köridejei pénteki, párhuzamos versenyszimulációjuk során. A függőleges csíkok a bokszkiállásokat, a vízszintes szaggatott vonalak az etapátlagokat jelölik. A héten mindenki három kerékcserével teljesítette a távot - tavaly is ez volt a jellemző a Spanyol Nagydíjon

A csütörtöki versenyszimuláció alapján Schumacher kb. 23 másodperccel Webber mögött ért volna célba a Spanyol Nagydíjon, ami már önmagában komoly eredmény, hiszen tavaly körhátrányban végzett a 6. helyen. Nico Rosberg másnap még lendületesebb tempót diktált saját imitált versenye alatt: 61 kör alatt 1:28.2-es átlagot ért el, körönként 3 tizedet verve a vele egyszerre a pályán lévő Maldonadóra. Ez az eredmény Schumacherénél több mint egy másodperccel, Webberénél pedig 7 tizeddel volt jobb, bár közvetlenül nem érdemes az övékhez hasonlítani, mert pénteken kedvezőbben alakultak a pályaviszonyok. Mégis tény, hogy a hét legerősebb versenyszimulációját a Mercedes könyvelhette el.

A nyilvánosságnak először kedden megmutatott W03 ránézésre nem tartalmaz semmilyen világraszóló újdonságot. A tavalyi modellhez képest meghosszabbították a tengelytávját, és végre átálltak a háromelemű - összességében kisebb leszorítóerőt előállító, de a bólintásnál megváltozó áramlásokra kevésbé érzékeny - első vezetőszárnyra. A Mercedes valódi titka azonban feltételezések szerint a már betiltott dupla diffúzorhoz hasonló, mégis legális aerodinamikai eszköz lehet. Az ellenfelek gyanúját felkeltette, hogy a csapat szerelői a tesztidőszakban megszokottnál is gondosabban igyekeznek eltakarni a W03 diffúzorát, valahányszor visszaér a bokszba. A tavaly több új sztármérnököt - Aldo Costát, Bob Bellt, Geoff Willist - igazoló Mercedes emellett állítólag kitalált egy olyan rendszert is, amit a sajtóban "W-csatornának" neveztek el, s aminek az első szárnnyal kölcsönhatásban működve az a rendeltetése, hogy bizonyos sebesség felett csak a kanyarban terhelt oldalon növelje a leszorítóerőt. Ezekről a titkos fegyverekről keringő pletykákat azonban érdemes fenntartásokkal kezelni, mert ilyenkor kevés hiteles, de annál több téves információ szokott kiszivárogni a csapatok háza tájáról.

A Mercedest irányító Ross Brawn pénteken óva intette az istálló szurkolóit attól, hogy elragadtassák magukat, mondván: a W03 egyelőre nem lenne képes a győzelemre. "Sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint egy éve. Már több mint kétezer kilométert tettünk meg, pedig tavaly ilyenkor ennek a felét sem sikerült. Ezért azt hiszem, mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az autónk biztos alapokon nyugszik" - tette hozzá. Elismerte ugyanakkor, hogy a Mercedes a gumikopás terén egyelőre nem áll fényesen. "Igyekszünk megtalálni a helyes kompromisszumot, hogy az etapok egészét nézve legyen optimális a teljesítményünk" - árulta el. "Nyomjuk keményen a gázt az etap elején, beletörődve, hogy elhasználódnak a gumik, vagy kezdetben inkább kíméljük őket és az egyenletes köridőkre törekedjünk?" A csapatok tipikusan ilyen problémákat próbálnak megoldani a tesztelés során.

Forrás: Sauber
A Sauber kormánykereke, ráragasztva egy matrica a pálya vonalvezetéséről. A héten a kis csapatok érték el a legjobb időeredményt, de a nagyok valószínűleg nem próbálkoztak időmérő-szimulációval

Ha a Mercedes volt a pozitív, úgy a Lotus volt a hét negatív szenzációja. Kimi Räikkönennek egyáltalán nem nyílt alkalma a további gyakorlásra, mivel az első napon - amikor Romain Grosjean vezetett - már 7 kör után kiderült, hogy a kasztninak valamilyen konstrukciós hibája van. Ez a jerezi teszten valószínűleg azért nem jött elő, mert ott nincsenek gyors kanyarok, ahol az autó torziós merevségével kapcsolatos hiányosságok megmutatkoznának. Bár eleinte úgy hírlett, a motor bekötési pontjait érintette a probléma, a később napvilágot látó információk szerint inkább az első futómű rögzítésével lehetett baj. A Lotus nem adott részletes felvilágosítást, ezért nem világos, hogy a hosszas kézi munkával készülő vázat az átalakítás után újra kell-e homologizálni - és, ami még fontosabb, újra alá kell-e vetni a kötelező töréstesztnek -, de úgy tűnik, a csapatnál bíznak benne, hogy a jövő heti teszten már részt vehetnek. Kárpótlásul fognak ugyan kapni egy extra tesztnapot, hármat azonban így is elvesztegettek. Ez érzékenyebben érinti őket, mintha Jerezben fedezték volna fel a hibát, mert Barcelona alkalmasabb a tesztelésre.

Úgy tartják, hogy vonalvezetéséből adódóan a Circuit de Catalunya a legtipikusabb modern F1-es pálya. Az eredmények értékelésével ennek ellenére csínján kell bánni, mert egy évvel ezelőtt például Schumacher és a Mercedes 1:21.268-as eredményével az egész előszezon leggyorsabbja volt, de a Spanyol Nagydíj hétvégéjén egy másodpercen belülre sem tudták megközelíteni saját akkori köridejüket. Ettől függetlenül a jövő csütörtökön kezdődő utolsó - szintén barcelonai - teszten már kellően közel fog kerülni egymáshoz a csapatok programja, így Melbourne előtt útravalóul részletgazdagabb képet kaphatunk majd a várható erőviszonyokról. Addig marad a találgatás.

Az egyes tesztnapok összefoglalói: kedd - szerda - csütörtök - péntek