Vágólapra másolva!
Mivel a csapat kihagyta a jerezi gyakorlás utolsó napját, Barcelonában egy nappal korábban kezdhette meg a munkát, mint a többiek. Schumacher és Rosberg is vezette az új W03-at.

Bár a Mercedes az előszezon első, jerezi tesztjén még a régi autójával vett részt, amivel lépéshátrányba került a többiekhez képest, ebből valamennyit máris ledolgozott. Vasárnap ugyanis több mint 300 km-t tett meg az új W03-mal Barcelonában, míg ellenfelei még csak elkezdtek berendezkedni a pályán.

A Mercedesnek erre azért volt lehetősége, mert Jerezben kihagyta az utolsó napot, amit a szabályok szerint most bepótolhatott. Mivel az autójukat már a múlt csütörtökön bejáratták Silverstone-ban, a kedden kezdődő kollektív tesztnek ők is úgy vághatnak neki, hogy előzőleg túlestek az időigényes rendszerellenőrzéseken.

A W03-at vasárnap délelőtt Michael Schumacher, délután pedig Nico Rosberg próbálta ki, és a Mercedes sportprogramját irányító Norbert Haug a Bildnek azt mondta, "az első benyomásaik pozitívak voltak" az autóról.

Miután megkezdődik a kollektív teszt, Schumacher kedden és csütörtökön, míg Rosberg szerdán és pénteken ülhet majd a W03-ban, amit a nyilvánosság előtt a nyitónap reggelén fognak leleplezni a csapat garázsa előtt.