Vágólapra másolva!
A Williams és a McLaren mérnökei szerint a szabályok egyértelműen meghatározzák, melyik kipufogó legális, így nem tartanak attól, hogy probléma adódhat a különböző koncepciók miatt.

A 2012-es autókra vonatkozó szabályok közül a befújt diffúzorok tilalma jelenti a legnagyobb kihívást a csapatok számára, hiszen olyan kipufogókat kellett tervezniük, amely részben pótolja az elveszített leszorítóerőt. Az eddig bemutatott autók esetében számos különböző koncepció figyelhető meg, így felmerült a kérdés, hogy vajon az összes istálló kipufogója szabályos-e. Sokan attól tartottak, a szabályzatban maradtak kiskapuk.

A Williams főmérnöke, Mark Gillan szerint a csapatok mindent bevetnek azért, hogy a kipufogó segítségével is növeljék az autó teljesítményét, de bízik abban, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kézben tudja tartani a helyzetet. Az FIA technikai részlegének vezetője, Charlie Whiting a héten ellátogatott a jerezi tesztre, hogy megvizsgálja a különböző megoldásokat.

"A csapatok nyilvánvalóan mindig próbálják kitolni a határokat, egyesek messzebbre merészkednek, mint mások. Charlie és az FIA feladata, hogy felügyeljék a helyzetet" - nyilatkozta Gillan, majd elárulta, alaposan szemügyre vették az ellenfelek kipufogóit. "Szemmel tartjuk a többi csapat koncepcióját, néhány megoldást már szemügyre is vettünk. Nem biztos azonban, hogy ami az egyik autón jól működik, az a többinél is alkalmazható" - magyarázta.

A McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe annak örül, hogy idén sokkal egyértelműbbek a szabályok, mint egy évvel ezelőtt, ezért könnyebben lehet dönteni a kipufogók legalitásáról.
"Mindenki tudja, hogy a kipufogó hozzájárul az autó teljesítményéhez, ezt nem lehet megakadályozni" - vélte. "2011-hez képest viszont nagy előrelépés, hogy a szabályok egyértelműen megszabják a határokat."

"Az F1-nek arra van szüksége, hogy egyértelmű legyen, mi legális, és mi nem. Azt hiszem, az FIA-nak sikerült ezt elérnie, Charlie remek munkát végzett" - tette hozzá Lowe, akinek csapata, a McLaren - a Ferrari mellett - az egyik olyan alakulat, melynek kipufogójáról a legtöbb szó esik.