Vágólapra másolva!
Színre lépett a címvédők autója. Az RB8 továbbra is a 2009-es RB5 leszármazottjaként született, de így is egyértelműen világbajnokok akarnak lenni vele. Sokat veszthettek a kipufogó-szabályokkal.

A címvédő Red Bull hétfőn délután két grafikát közölt 2012-es autójáról, melynek a tesztelését kedden, a riválisokéval együtt fogják megkezdeni a spanyolországi Jerezben.

Az RB8 továbbra is a 2009-ben életbe lépett aerodinamikai szabályváltoztatásokhoz tervezett RB5 közvetlen leszármazottja, ami már ránézésre nyilvánvaló. A Red Bull hagyományosan csak finomítani szokta a konstrukcióit, ezért nem meglepő, hogy ezúttal is ragaszkodtak a jól bevált alapokhoz. "Úgy mondanám, hogy az RB8 a negyedik generációja annak a családnak, amely a 2009-es RB5-tel született meg. Vagyis azt hiszem, tulajdonképpen annak a dédunokája" - fogalmazott az istálló technikai igazgatója, Adrian Newey. "A kasztni alakját nagyrészt változatlanul hagytuk, de az orrát le kellett ejtenünk a váz homlokfala előtt, így attól félek, a többi csapatéhoz hasonlóan a mi autónk eleje is kicsit csúnya lett."

Forrás: Red Bull
Kattintson a galériához!

Bár az RB8 orrkúpja nem csatlakozik olyan szögletes lépcsővel a váz elejéhez, mint a Ferrarié vagy a Sauberé, a McLarenénél kevésbé kelt harmonikus benyomást. Feltűnő, hogy ahol az orr lejteni kezd, van egy vízszintes hasíték, aminek a rendeltetéséről egyelőre csak találgatni lehet - valószínűleg valamilyen légbeömlő, amely vagy a hűtésrendszer része, vagy a már betiltott F-csatornához hasonlóan a hátsó szárny felé tereli a levegőt egy, az autó belsejében húzódó csatornán keresztül. Más látványos újdonságokat a grafikák alapján nehéz találni, de az egyértelmű, hogy továbbra is a Ferrari az egyetlen csapat, amely áttért a vonórudas első futóműre. A Red Bull maradt a konvencionális nyomórudasnál.

Newey úgy véli, a másik jelentős technikai szabálymódosítás - a befújt diffúzor betiltása - a Red Bullt a többieknél érzékenyebben fogja érinteni. "Nehéz dolgunk volt, mert elvesztettük a kipufogókkal kapcsolatos technológiánkat. Az eddiginél szigorúbban szabták meg a kipufogó végének pozícióját, amit mi jól fejlesztettünk ki, s amivel az elmúlt években valószínűleg a többiek előtt jártunk. Ezért a télen rendkívül alaposan át kellett gondolnunk a problémát" - magyarázta Newey. "Hogy a változás végül többet fog-e ártani nekünk, mint másoknak, azt persze egyelőre nehéz megítélni. A tavalyi autónkat, az RB7-et kifejezetten a kipufogó helyzetéhez optimalizálva terveztük meg, amivel alighanem egyedül voltunk az egész mezőnyben, ezért nem kizárt, hogy mi többet fogunk bukni az elvesztésével."

Videó az autóról. Ezen jobban meg lehet figyelni

Newey hozzátette, hogy a befújt diffúzor hiánya az autó más részeire is kihat. "Az egyik kulcskérdés a hátsó hasmagassága volt" - mondta. "A kipufogó révén felemelhettük az autó farát, ez azonban nélküle sokkal nehezebbé vált, ezért mindent teljesen át kellett terveznünk az alacsonyabb hátsó hasmagassághoz." Ez - pontosabban az autó hosszanti dőlésszöge - befolyásolhatja az első szárny és az aszfalt közötti rés nagyságát is, amit eddig szintén fontosnak tartottak a Red Bull sikere szempontjából.

Az elegáns hattyú

Newey ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy a 2005-ben a Jaguar Racing alapjain induló Red Bull továbbra is fiatal csapatnak számít. "Még mindig vétünk hibákat néha, vagyis remélem, olyanok vagyunk, mint a hattyú, amely felülről elegánsnak tűnik, pedig a felszín alatt bőszen dolgozik a lábával" - mondta. "A mai napig sokat tanulunk."

Forrás: Red Bull
Kattintson a galériához!

A csapatfőnök, Christian Horner ennek ellenére sem hagyott kétséget az utóbbi két évben mind a négy vb-címet besöprő Red Bull céljai felől. "Meg kell próbálnunk megvédeni az összes címünket, méghozzá ugyanolyan modorban, ahogy megszereztük őket" - szögezte le. "Természetesen azzal, amit 2011-ben elértünk, nagyon magasra tettük a lécet saját magunk előtt is. Mégis folyamatosan arra törekszünk, hogy minden területen még tovább tudjunk fejlődni."

Horner úgy vélte, a csapat mérnöki stábja "rekordidő alatt, röhejesen gyorsan" készült el az RB8-cal. "Adrian soha nem arról volt híres, hogy korán leadja a tervrajzait, de a tervezésért és a gyártásért felelős részlegek, valamint mindenki, akinek az autó építésében szerepe van, fantasztikus munkát végzett" - vélte.

Noha Sebastian Vettel tavaly elsöprő fölénnyel nyerte lett a sporttörténelem legfiatalabb kétszeres világbajnoka, Horner hangsúlyozta azt is, hogy a Red Bull idén nem számít sétagaloppra. "Hat világbajnok lesz a mezőnyben, s a McLaren erős ellenfél: minden szinten erősek, ráadásul két világszínvonalú versenyzőjük van" - mondta. "Fernando Alonso képességeivel mindenki tisztában van, és a Ferrari szintén nagyszerű csapat. Kimi Räikkönen is visszatért, valamint úgy tűnik, a Mercedes is erős lesz, úgyhogy azt hiszem, újra izgalmas év vár ránk."