Vágólapra másolva!
Karthikeyan újbóli szerződtetésével a Hispaniáé lesz a mezőny legidősebb versenyzőpárosa.

A Hispania péntek reggel jelentette be, hogy Narain Karthikeyan lesz Pedro de la Rosa csapattársa az istállónál 2012-ben, az indiainak ez lesz a harmadik szezonja.

Tavaly Karthikeyan szintén versenypilótaként indult a Hispaniánál, de az év nyolcadik futama után a helyére a Red Bull felfedezettje, az idén már a Toro Rossónál versenyző Daniel Ricciardo ülhetett be. Karthikeyan csak a hazai nagydíján, Indiában ülhetett be újra versenyen az autóba, egyébként még négy pénteki szabadedzésen vezethette a Hispaniát.

2012-ben a 35 éves Karthikeyan a 40 éves Pedro de la Rosával a legidősebb pilótapáros alkotja majd.

"Sokat kellett keményen dolgozni, hogy ez összejöjjön, nagyon izgatott vagyok, hogy ott lehetek majd a rajtrácson a Hispaniával. Elégedett voltam az Indiai Nagydíjon mutatott erős teljesítményünkkel (17. lett- a szerk.) a hazai szurkolóim előtt. Már nagyon várom, hogy idén erre az eredményre építhessek" - tette hozzá.

"2011 vége óta keményen edzettem, biztosítani akartam magamat, hogy készen legyek, ha Forma-1-es lehetőség adódna. Örülök, hogy aláírtuk a szerződésemet a Hispaniával. Az új menedzsmenttel, Pedróval, és a csapattal nagy lehetőségünk van a fejlődésre."

"Meg kell értenünk, hogy a Forma-1 még új Indiának, még csak tavaly volt az első verseny ott, és elsöprő sikert aratott. Erre a lendületre építve egy indiai versenyzőt valószínűleg nagy érdeklődés fog övezni az egész szezonban. Büszke vagyok arra, hogy ismételten lehetőséget kaptam arra, hogy szorosabb köteléket kovácsoljak India és a Forma-1 közé.

Forrás: HRT

Luiz Perez-Sala, a Hispania új csapatfőnöke Karthikeyan szerződtetése kapcsán a folyamatosság előnyeit hangsúlyozta: "Örülök, hogy számolhatunk Narainnal ebben a szezonban, ő a folytonosságot és a stabilitást jelenti a csapatnak. Gyors, intuitív és megbízható versenyző, aki hozta az elvárt szintet tavaly, annak ellenére, hogy hiányzott a folytonosság a szezonjából. Tavaly a nyolc futamán csak egyszer nem ért célba, és az utolsó versenyén remek teljesítményt nyújtott" - nyilatkozta Perez-Sala.

"Biztos vagyok benne, hogy az a tény, hogy folytathatja a munkát, és rendszeresen vezethet, segíteni fog neki abban, hogy egy lépést megtegyen előre a szezonban. És ha ő fejlődik, akkor a csapat is. Ebben az évben, amikor egy alapoktól újjáépített csapattal maradhat, minden tag munkája alapvető fontosságú lesz" fejezte be a csapatfőnök.