Vágólapra másolva!
Az F2012 ránézésre is radikálisan eltér az elődjétől, miután a csapat tavaly esküdözött, hogy szakít konzervatív tervezési filozófiájával. Az interneten bemutatott autó orra az új McLarenével ellentétben lépcsős lett.

A Ferrari pénteken egy internetes közvetítés keretében rukkolt elő új modelljével, az F2012-vel, miután a tervezett nagyszabású bemutatót kénytelen volt lefújni a maranellói havazás miatt. A 2012-es világbajnokságra épített autó már ránézésre is egyértelművé teszi, hogy a csapat mérnöki stábja beváltotta a tavaly kinevezett technikai igazgató, Pat Fry ígéretét, és szakított korábbi, konzervatívnak tartott tervezési filozófiájával.

Az F2012-ről a Ferrari maga is elismeri, hogy "esztétikailag nem nyújt szemet gyönyörködtető látványt." Ennek elsősorban a Caterhaméhez és a szintén ma leleplezett Force Indiáéhoz hasonlóan lépcsős orr-rész az oka, amit az új technikai szabályok tettek szükségessé, mivel az orrkúp engedélyezett maximális magasságát 7,5 centiméterrel csökkentették. Míg a McLaren tervezői ezt úgy oldották meg, hogy a váz elejét is ívelten lejjebb vitték, így harmonikusan csatlakozik hozzá az orrkúp, a Ferrari aerodinamikai okokból magasan tartotta a kasztni pilótafülke előtti részét, hogy szabadon áramolhasson alatta a levegő az autó padlólemeze alá.

Ám nem ez az egyetlen változás, mert az autó csaknem minden részét alapjaiban változtatták meg. A Ferrari egy évvel ezelőtt még nem volt hajlandó követni a Red Bull által elindított modern trendet, azaz nem állt át a nyomórudasról a vonórudas hátsó felfüggesztésre, most azonban megtette végre. Sőt még tovább ment: az első futóművet is vonórudas rendszerrel alakította ki, amire az utóbbi években nem volt példa. A gyűrődési zónák újragondolásával és a hűtők áthelyezésével láthatóan átalakították az oldaldobozokat is, míg a kasztni alsó része jobban aláhajlik. Ezt részben egy új sebességváltó-ház, részben a mechanikai alkatrészek másféle elrendezése révén érték el.

Forrás: Ferrari
Kattintson a galériához!

Az első vezetőszárny annak az evolúciója, amit még az előző autóhoz terveztek a tavalyi szezon utolsó részében, de azt ígérik, az idény első versenyein változtatni fognak rajta. A hátsó szárny koncepciója szintén hasonlít a régihez, bár minden ízében tovább finomították, ezért most hatékonyabban működik. Újak a fékhűtő-csatornák is. Az F2012-t, akárcsak az új McLarent, diffúzor nélkül mutatták be, hogy ne szolgáljanak értékes információkkal a rivális mérnököknek.

A motor beépítése során külön hangsúlyt fektettek rá, hogy ne befolyásolja negatívan az autó aerodinamikai jellemzőit. A mérnökök igyekeztek mérsékelni a motor elkerülhetetlen teljesítmény-romlását is a használat során, aminek most, hogy egyetlen V8-ast átlagosan három versenyen kell használni, nagy jelentősége van. A kipufogógázt gázelvételnél is áramoltató rendszerek betiltása miatt át kellett programozni a motor elektronikus vezérlését is, ehhez a Ferrari szerint "sok órányi tesztelésre volt szükség a próbapadon." A KERS-en, amely egyrészt biztonsági okokból, másrészt a súlypontra gyakorolt hatására való tekintettel továbbra is mélyen helyezkedik el, szintén csiszoltak, csökkentve a tömegét, de közben javítva a hatékonyságát. Az F2012 összesen mintegy hatezer különböző alkatrészből áll.

Interjú Stefano Domenicalival

A csapatfőnök, Stefano Domenicali biztosra veszi, hogy a tavaly csak a konstruktőri harmadik helyen végző Ferrari "a szezon legelejétől fogva" képes lesz a győzelemre. "Sok leckét megtanultunk, és közben nehéz döntéseket kellett hoznunk, de biztosra veszem, hogy ezen az autón meg fognak mutatkozni az erőfeszítéseink" - tette hozzá. "Technikai értelemben rengeteg mechanikai egzotikum található rajta, és a formája is újszerű. Ugyanakkor törekedtünk bizonyos fokú folytonosságra, és remélhetőleg jó teljesítményt fog nyújtani. Csupán tizenkét tesztnapunk van rá, hogy kipróbáljuk és megbízhatóvá tegyük, illetve megismerkedjünk a Pirelli által készített új gumikkal."

Forrás: Ferrari
Kattintson a galériához!

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy vélte, az istállónál "a siker receptjének minden alkotóeleme" adott. "Stefano nagyon keményen dolgozott, hogy időben elkészüljön az autó, s a csapat szervezettsége is javuljon" - mondta. "Ezek a változások fontosak, mert lehetővé teszik, hogy ismét ütőképessé váljunk."