Vágólapra másolva!
Felipe Massa szerint már csak négy olyan csapat van, amely képességeik alapján szerződteti a versenyzőket, a többiek kénytelenek fizetős pilótákat alkalmazni.

Felipe Massa szerint "abszurd helyzetbe" került a Forma-1 a mezőnyben egyre nagyobb számban megtalálható fizetős versenyzők miatt. Az utóbbi időben egyre több szó esik azokról a pilótákról, akik elsősorban a szponzori támogatásnak köszönhetően kapnak állást. Legutóbb Vitantonio Liuzzi fejezte ki felháborodását, érvényes szerződése ellenére ugyanis elképzelhető, hogy egy fizetős versenyző miatt kell távoznia a Hispaniától.

Az idei szezonnak már az F1 történetének harmadik legsikeresebb csapata, a Williams is két olyan pilótával - Pastor Maldonadóval és Bruno Sennával - vár neki, akik jelentős szponzori támogatást tudhatnak maguk mögött. Szerződése ellenére Jarno Trulli helye is veszélybe került a Caterhamnél, őt is olyan versenyző válthatja, aki anyagilag jobban megéri az istállónak. Massa szerint jelenleg csak a Ferrari, a Red Bull, a McLaren és a Mercedes nem kényszerül arra, hogy a szponzoraik alapján válogasson a versenyzők között.

"Manapság csak négy csapat engedheti meg magának, hogy olyan versenyzőket alkalmazzon, akik nem hoznak pénzt" - nyilatkozta a Totalrace-nek. "Ez egy abszurd helyzet, ami nem hiszem, hogy jót tesz az F1-nek, különösen a fiatal versenyzőknek. Hiába ér el valaki nagyszerű eredményeket az alsóbb szériákban - ha szerződést akarnak, akkor szerencsére vagy pénzre van szükségük. Az F1-nek nem erről kellene szólnia."

Ha Massa formája nem javul lényegesen 2012-ben, könnyen előfordulhat, hogy a szezon végén távoznia kell a Ferraritól - valószínűleg ezért is aggódik annyira az egyre nehezebbé váló elhelyezkedés miatt.