Vágólapra másolva!
Hajdani riválisa csak ámul, hogy a német tizenkét évvel az ő visszavonulása után is keményen nyomja a gázt, de úgy véli, Rosberg mellé mégis más csapattárs kellene.

Michael Schumacher és Damon Hill viszonya nem volt mindig felhőtlen: attól kezdve, hogy az 1994-es idényzárón összeütköztek, különösen megromlott. Hill azonban soha nem rejtette véka alá, hogy nagyra tartja a hétszeres világbajnok képességeit, s most újra elismerően beszélt egykori riválisáról. Igaz, hozzátette, hogy pusztán a korábbi eredményei még nem biztosítanak számára örökös helyet a mezőnyben.

"Hihetetlen, hogy ő még mindig nyomja a gázt, holott én már tizenkét évvel ezelőtt visszavonultam" - mondta a PA-nak. "Elképesztő versenyző, egyértelműen imád vezetni, és eszébe sem jut, hogy abbahagyja. Ezt meg tudom érteni. Ám a Forma-1-ben nincs hely azoknak, akik nem ütik meg a szintet. Neki is tovább kell küzdenie, ha az idei szezon után folytatni akarja a versenyzést."

Míg Hill - aki egyébként idén szakértőként csatlakozik a brit F1-es közvetítést a BBC-től átvevő Sky televíziós stábjához - nem ért egyet a Schumachert a visszatérése óta ért kritikákkal, úgy véli, a német már nem a régi, ezért nem ideális csapattárs Nico Rosberg mellett.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=jhUAzT6WfwFLHLa6

Egy kevésbé ismert ütközés: Hill kilöki Schumachert az 1995-ös Olasz Nagydíjon

"Mindenkinek a pályafutása azon múlik, hogy mennyire teljesít jól a többiekhez képest" - mondta. "Nico tehát bizonyos szempontból jobban járna, ha egy kortársával lehetne összehasonlítani, mert nem tudom, Michael tempója milyen a régebbihez viszonyítva."