Vágólapra másolva!
A fejlesztést sokan máris az év technikai innovációjának tartják, de Christian Horner nincs meggyőződve arról, hogy érdemes foglalkozni vele.

Noha a Ferrari már el is készítette saját reaktív futóművét, s arra vár, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jóváhagyja, és a Mercedes szintén hozzálátott az autó hasmagasságát a fékezés közbeni bólintás mellett is megtartó rendszer kifejlesztéséhez, a Red Bull egyelőre nem kapkod ezzel.

A Lotus-Renault volt az első, amely a fiatal versenyzők számára múlt novemberben rendezett teszten kipróbált egy reaktív futóművet. Később kiderült, hogy ezt az FIA már tavaly januárban szabályosnak minősítette, mert a féknyomást használja ki az autó orrának megemeléséhez, ezért nem minősül a versenyző által mozgatható aerodinamikai eszköznek. Feltételezések szerint nem csak a fékezésnél, hanem a kigyorsításnál is segít megtartani a hasmagasságot, amikor az autó normális esetben hátrafelé dőlne.

A reaktív felfüggesztést sokan máris 2012 nagy technikai innovációjának tartják, a címvédő Red Bull főnöke, Christian Horner azonban elárulta, hogy ők egyelőre nem kapkodnak a kifejlesztésével. "Ez is olyan, mint bármi más: az a lényeg, ahogy az autó többi elemével együttműködik, ahogy beleillik a koncepcióba" - nyilatkozta az Autosportnak. "Mindennek rendszerben kell működnie, nem különálló részegységként. Az ötlet érdekesnek tűnik, de nem én vagyok a megfelelő ember arra, hogy ezt megítéljem."

Forrás: Red Bull

Horner hozzátette, hogy a Red Bull egyébként jól áll az új RB8 fejlesztésével, amit február 6-án, egy nappal az előszezoni tesztelés kezdete előtt mutatnak majd be az interneten. "Idén az jelenti a nagy kihívást, hogy az autóknak minden törésteszten át kell menniük a tesztelés megkezdése előtt, de ezzel az összes csapatnak meg kell birkóznia" - mondta. "Mi tűrhetően haladunk, ugyanakkor csak magunkkal foglalkozunk. Majd akkor látjuk meg, hogyan állunk a többiekhez képest, amikor az autók először kigurulnak a pályára."

Pénteken a Red Bull testvércsapata, a Toro Rosso is megerősítette, hogy idei modellje, az STR7 szintén megfelelt a törésteszteken, így a február 7-én, Jerezben kezdődő gyakorlást már azzal tudják majd megkezdeni.