Vágólapra másolva!
Az előszezon első két tesztnapján ő ülhet az MP4-27-ben, mielőtt átadja a volánját Lewis Hamiltonnak.

A McLaren megerősítette, hogy Jenson Button lesz az első, aki kipróbálhatja a csapat új autóját az előszezoni tesztelés kezdőnapján, február 7-én, a spanyolországi Jerezben. Az MP4-27-et hivatalosan február 1-jén fogják bemutatni, és az első két napon Button vezetheti majd, mielőtt a teszt harmadik és negyedik napjára átadja a volánt csapattársának, Lewis Hamiltonnak.

A következő, február 21-24-ig tartó barcelonai tesztet már Hamilton kezdheti meg, és Button lesz az, aki csak az utolsó két napon kapja meg az autót. Végül az előszezont lezáró, ugyancsak négynapos barcelonai gyakorlást ismét Button fogja megnyitni, de a két versenyző felváltva vezethet majd.

Az MP4-27 már átment a kötelező törésteszteken. Bár a McLaren tavaly megjárta különleges fejlesztésével, a polipkipufogóval, amit lóhalálában át kellett tervezniük a szezonnyitó előtt, mert a teszteken nem vált be, az istállónál azt mondták, az idei modell tervezése során sem kerülték a kockázatokat.