Vágólapra másolva!
A győzelmek, pole-ok, leggyorsabb körök, kiesések, megtett körök, előzések és egy sor más statisztika tükrében pillantunk vissza a Forma-1 2011-es szezonjára, összehasonlítva Vettel eredményeit a korábbi rekorderekével.

Tizenkilenc verseny, tizenöt pole pozíció, tizenegy győzelem, tizenhét dobogós helyezés - Sebastian Vettel meggyőző teljesítménnyel lett a Forma-1 történetének legfiatalabb kétszeres világbajnoka. De vajon mekkora volt a fölénye valójában? Még ha a számokban nem is találjuk meg a teljes igazságot, az összevetés mindenképpen érdekes. Íme a legfontosabb statisztikák 2011-ből, először a versenyzők, aztán a csapatok szerint.

Forrás: Red Bull

Versenyzők

Győzelmek

Ez nem szorul különösebb magyarázatra. Bár voltak, akik több nagydíjgyőzelmet arattak egy szezon alatt (részletek az alábbi keretesben), kérdéses, hogy Vettel rendelkezett-e akkora technikai fölénnyel, mint annak idején ők.

1. Vettel 11
2. Button 3
= Hamilton 3
4. Alonso 1
= Webber 1

A legtöbb győzelem egy szezon alatt

A győzelmek száma / a fordulók száma, valamint az ennek megfelelő százalékos arány. Vettel harmadik lett a rangsorban, bár csak egyetlen versenyző, Schumacher van előtte - kétszer.

1. Schumacher 13 / 18 (2004), 72%
2. Schumacher 11 / 17 (2002), 65%
3. Vettel 11 / 19 (2011), 58%
4. Mansell 9 / 16 (1992) 56%
= Schumacher 9 / 17 (1995), 53%
= Schumacher 9 / 17 (2000) 53%
= Schumacher 9 / 17 (2001), 53%
8. Senna 8 / 16 (1988) 50%
= Schumacher 8 / 16 (1994) 50%
= D. Hill 8 / 16 (1996) 50%
= Häkkinen 8 / 16 (1998) 50%


Pole-ok

Vettel sétagaloppnak tűnő világbajnoki győzelmét könnyű arra fogni, hogy az ő autója volt a leggyorsabb, de éppen a pole pozíciók aránya árulkodik a legékesebben az egyéni teljesítményéről: tizenötször szerezte meg az első rajtkockát, míg csapattársa, Mark Webber csak háromszor.

1. Vettel 15
2. Webber 3
3. Hamilton 1

A legtöbb pole egy szezon alatt

Bár a pole-ok darabszámát tekintve Vettel idén új rekordot állított fel, a százalékos arány szerint csak 5. lenne a listán Mansell, Senna és Prost mögött.

1. Vettel 15 / 19 (2011) 79%
2. Mansell 14 / 16 (1992) 88%
3. Senna 13 / 16 (1988) 81%
= Senna 13 / 16 (1989) 81%
= Prost 13 / 16 (1993) 81%
6. Häkkinen 11 / 16 (1999) 69%
7. Schumacher 11 / 17 (2001) 65%
8. Senna 10 / 16 (1990) 63%
9. J. Villeneuve 10 / 17 (1997) 59%
10. Vettel 10 / 19 (2010) 53%



Forrás: Red Bull

Leggyorsabb körök

Az egyetlen statisztika, amiben Webber lepipálta Vettelt. Ez alapvetően annak köszönhető, hogy Vettel általában az élről kontrollálta a tempót, és a felesleges kockázatok elkerülése végett nem ment gyorsabban a szükségesnél, míg Webbernek a legtöbbször egészen a leintésig küzdenie kellett. A győzelmekhez hasonlóan a két McLaren-es csapattárs ebben is döntetlent játszott.

1. Webber 7
2. Hamilton 3
= Button 3
= Vettel 3
5. Massa 2
6. Alonso 1

Dobogós helyek

Nem úgy a dobogós helyezések számában: Jenson Button éppen kétszer annyiszor végzett az első három között, mint Lewis Hamilton. Legalább ennyire bravúros Fernando Alonso produkciója is, hiszen ő a technikailag egyértelműen hátrányban lévő Ferrariban ért el holtversenyt Webberrel, tízszer jutva fel a pódiumra, ami Felipe Massának egyszer sem sikerült. Ezzel Massa lett a Ferrari első olyan versenyzője az 1992-ben bukdácsoló Ivan Capelli óta, aki egy egész szezont teljesítve nem állt a dobogón - igaz, az olasz az év utolsó két nagydíján nem is állt rajthoz.

1. Vettel 17
2. Button 12
3. Alonso 10
= Webber 10
5. Hamilton 6
6. Petrov 1
= Heidfeld 1

A legtöbb dobogós hely egy szezon alatt

Ebből a szempontból Vettel megint csak Schumachertől marad el, aki az F1 történetében egyedüliként ért el száz százalékos mérleget, még 2002-ben.

1. Schumacher 17 / 17 (2002) 100%
2. Vettel 17 / 19 (2011) 89%
3. Schumacher 15 / 18 (2004) 83%
4. Alonso 15 / 19 (2005) 79%
5. Prost 14 / 16 (1988) 88%
6. Schumacher 14 / 17 (2001) 82%
7. Barrichello 14 / 18 (2004) 78%
= Alonso 14 / 18 (2006) 78%
9. Mansell 12 / 16 (1992) 75%
10. Schumacher 12 / 17 (2000) 71%



Forrás: Red Bull

Az élen töltött körök

A fölény egyértelmű: a szezon összes (1133) versenykörének csaknem kétharmadában Vettel állt az élen. A listán második helyezett Hamilton majdnem kétszer annyi körben vezetett, mint csapattársa, Button, holott ugyanannyi győzelmet arattak. Vettel bő tizenkétszer annyi kört fejezett be elsőként, mint Webber, Massánál pedig még Rosberg is eredményesebb volt.

1. Vettel 739 (65,2%)
2. Hamilton 150 (13,2%)
3. Button 88 (7,8%)
4. Alonso 68 (6,0%)
5. Webber 59 (5,2%)
6. Rosberg 17 (1,5%)
7. Massa 9 (0,8%)
8. Schumacher 3 (0,3%)

Összes megtett versenykör

Érdekes módon egy újonc zárta az évet a lista élén. Vettel az Abu-Dzabiban elszenvedett defekt miatt vesztette el az első helyet, különben mind az 1133 versenykört teljesítette volna. A csapattársak között nincs jelentős eltérés, leszámítva talán a Williamst és a Virgint.

1. Di Resta 1105
2. Alonso 1098
3. Button 1095
4. Webber 1084
5. Vettel 1079
6. Sutil 1057
7. Massa 1050
8. Rosberg 1036
9. Barrichello 1030
10. Petrov 1017
11. Hamilton 1013
= Alguersuari 1013
13. Kobajasi 1003
14. D'Ambrosio 990
15. Kovalainen 948
16. Buemi 944
17. Schumacher 927
18. Trulli 915
19- Pérez 902
20. Maldonado 893
21. Liuzzi 847
22. Glock 831
23. Heidfeld 564
24. Ricciardo 559
25. Senna 444
26. Karthikeyan 438
27. De la Rosa 70
28. Chandhok 56

Forrás: Ferrari

Összes megtett kör, edzéseken is

Ebből is látszik, hogy a versenyzők mennyivel több kört töltenek a pályán gyakorlással, mint versenyzéssel: a mercedeses Nico Rosberg például 1686 kört vezetett az edzéseken, és csak 1036-ot a futamokon. Csapattársa, Michael Schumacher kereken 240 körrel kevesebbet volt a pályán a szezon közben, ami már az autóval szerzett rutin szempontjából is jelentős különbség.

1. Rosberg 2722
2. Massa 2667
3. Alonso 2641
4. Kobayashi 2616
5. Webber 2612
6. Vettel 2598
7. Barrichello 2533
8. Button 2526
9. Sutil 2523
10. Pérez 2512
11. Di Resta 2504
12. Petrov 2487
13. Schumacher 2482
14. Maldonado 2472
15. D'Ambrosio 2417
16. Alguersuari 2416
17. Hamilton 2404
18. Kovalainen 2311
19. Buemi 2307
20. Glock 2187
21. Trulli 2118
22. Liuzzi 1903
23. Ricciardo 1565
24. Heidfeld 1353
25. Karthikeyan 1143
26. Senna 1103
27. Hülkenberg 282
28. Chandhok 250
29. de la Rosa 127
30. Vergne 68
31. Grosjean 47
32. Razia 40
33. Charouz
34. Wickens
35. Valsecchi 18

Kiesések műszaki hiba miatt

A mezőny több mint fele legfeljebb egy olyan műszaki problémával találkozott az év folyamán, aminek következtében el sem jutott a célig. Néhányan azonban különösen pechesek voltak, és négyszer estek ki hasonló okokból.

4: Maldonado, Kovalainen, Trulli, Liuzzi
3: Barrichello, Buemi
2: Massa, Schumacher, Kobajasi, D'Ambrosio, Glock, Pérez, Ricciardo
1: Button, Heidfeld, Hamilton, Sutil, di Resta, Alguersuari, Karthikeyan
0: Vettel, Webber, Alonso, Rosberg, Petrov, Senna, de la Rosa, Chandhok

Forrás: Ferrari

Kiesések egyéb okokból

Ebbe az ütközések és kicsúszások mellett beleszámoltuk az olyan, műszaki hibának szigorú értelemben véve nem tekinthető kieséseket is, mint Button rosszul rögzített, leeső kereke Silverstone-ban, vagy Vettel rejtélyes defektje Abu-Dzabiban. A listát vezető Vitalij Petrov azonban háromszor koccanás, egyszer kicsúszás miatt adta fel a küzdelmet. A legfeltűnőbb aránytalanság Trullinál tapasztalható, akit műszaki probléma négyszer, vezetési hiba viszont egyszer sem kényszerített a pálya szélére.

4: Petrov
3: Schumacher, Maldonado, Alguersuari
2: Hamilton, Rosberg, Buemi, Glock, Heidfeld
1: Vettel, Webber, Button, Alonso, Massa, Sutil, di Resta, Kobajasi, Kovalainen, D'Ambrosio, Pérez, Liuzzi, Karthikeyan
0: Barrichello, Trulli, Ricciardo, Senna, de la Rosa, Chandhok

A legnagyobb pontszerzési arány

Ez az örökranglista azt mutatja, hogy a versenyzők az adott szezonban megszerezhető pontok hány százalékát gyűjtötték be. Hátul a konkrét pontszámuk és az elvi maximum szerepel. Schumacher ezt a rangsort is uralja, de Vettel idei eredménye szintén rendkívülinek számít.

1. Schumacher 84,71% (2002), 144 / 170
2. Vettel 82,53% (2011), 392 / 475
3. Schumacher 82,22% (2004), 148 / 180
4. Clark 81,11% (1963), 73 / 90
5. Alonso 74,44% (2006), 134 / 180
6. Ascari 74,31% (1952), 53,5 / 72
7. Prost 72,91% (1988), 105 / 144
8. Schumacher 72,35% (2001), 123 / 170
9. Fangio 70,54% (1954), 54,14 / 81
10. Alonso 70,00% (2005), 133 / 190



Csapaton belüli párbaj a rajtpozícióért:

A Lotust és a Virgint leszámítva érdekes módon éppen az élcsapatoknál volt a legnagyobb különbség a versenyzők között: Vettel Webbert, Rosberg pedig Schumachert verte 16:3-ra az időmérőkön, de Button is csupán hatszor tudta legyőzni Hamiltont - ennek ellenére szerzett több pontot nála. A Williamsnél, a Force Indiánál és a Saubernél kiegyensúlyozott volt a küzdelem, míg Senna újoncként is 5:3-ra felülkerekedett Petrovon, holott alig rendelkezett tapasztalatokkal a Renault-ról, mielőtt az év közben bedobták a mélyvízbe.

1. Vettel-Webber 16:3
= Rosberg-Schumacher 16:3
3. Kovalainen-Trulli 16:2
4. Alonso-Massa 15:4
= Glock-D'Ambrosio 15:4
6. Hamilton-Button 13:6
7. Buemi-Alguersuari 12:7
8. Barrichello-Maldonado 10:9
= Sutil-di Resta 10:9
10. Senna-Petrov 5:3
11. Kobayashi-Pérez 9:9
12. Ricciardo-Liuzzi 5:5

Forrás: Mercedes

Előzések

2011-ben a DRS-nek és a KERS-nek köszönhetően simán megdőlt az előzési rekord: összesen 1152 manővert láthattunk, míg az eddigi csúcs az 1984-ben felállított 666 volt. Az versenyenként 41,6 helycserét jelentett, idén viszont 60,6 jutott egy futamra. Az alábbi listákhoz a Mercedes által az utolsó előtti (Yas Marina-i) fordulóig készített statisztikát vettük alapul.

A legtöbb nyert pozíció a versenyek közben (első öt)

1. Buemi 112
2. Schumacher 111
3. Kobayashi 95
4. Alguersuari 90
5. Pérez 89

A legtöbb nyert pozíció a rajtoknál (első öt)

1. Schumacher 34
2. Buemi 29
3. Kovalainen 28
4. Liuzzi 20
5. Kobayashi 19

A legtöbb előzés a versenyek első köre után (első öt)

1. Pérez 82
= Buemi 82
3. Button 77
4. Webber 76
5. Alguersuari 74
6. Schumacher 71

Csapatok

Győzelmek

A pole-ok és a győzelmek számának összehasonlításából jól látszik, hogy a Red Bull technikai fölénye leginkább az időmérőkre korlátozódott, a versenyeken sokkal kiegyenlítettebb volt a csapatok küzdelme.

1. Red Bull 12
2. McLaren 6
3. Ferrari 1

Forrás: McLaren

Pole-ok

Ez a statisztika magáért beszél. Hamilton akadályozta meg, hogy a Red Bull mindent vigyen.

1. Red Bull 18
2. McLaren 1

Leggyorsabb körök

Ezt a listát csak Webber erőfeszítéseinek köszönhetően uralja a Red Bull.

1. Red Bull 10
2. McLaren 6
3. Ferrari 3

Dobogós helyek

Nincs apelláta: a Red Bull a lehetséges 38 közül 27 dobogós helyet gyűjtött be, ami 71 százalékos arányt jelent. Alonso egymagában képviseli a Ferrarit. A Renault alig tudta megtartani az 5. helyet a konstruktőri összetettben, mégis kétszer végzett a dobogón, míg a 4. helyezett Mercedes egyszer sem.

1. Red Bull 27
2. McLaren 18
3. Ferrari 10
4. Renault 2

Körök az élen

Ahogy a versenyzők, úgy a csapatok esetében is egyértelmű a sorrend, de a Red Bull elsöprő fölénye jórészt Vettelnek köszönhető, Webber alig járult hozzá. Érdekes, hogy a Mercedesnek egy dobogós helye sem volt, de az élen töltött néhány kört, míg a Renault-ra ennek éppen a fordítottja érvényes. A körök több mint kilencven százalékában egy Red Bull vagy egy McLaren vezetett.

1. Red Bull 798 (70,4%)
2. McLaren 238 (21,0%)
3. Ferrari 77 (6,8%)
4. Mercedes 20 (1,8%)

Forrás: Red Bull

Összes megtett versenykör

Ez a lista a versenyzők és az autók együttes megbízhatóságáról árulkodik. A Red Bull 2163-at teljesített a két autóval számolt 2266 versenykör közül, a Force India csupán eggyel kevesebbet. A rangsor alján a három kis csapat van, de még az utolsó helyre szoruló Virgin is az összes kör több mint 80 százalékát megtette - ez jól mutatja, hogy milyen kevés manapság a kiesés.

1. Red Bull 2163 (95,5%)
2. Force India 2162 (95,4%)
3. Ferrari 2148 (94,8%)
4. McLaren 2108 (93,0%)
5. Renault 2025 (89,4%)
6. Sauber 1975 (87,2%)
7. Mercedes 1963 (86,6%)
8. Toro Rosso 1957 (86,4%)
9. Williams 1923 (84,9%)
10. Lotus 1919 (84,7%)
11. Hispania 1844 (81,4%)
12. Virgin 1821 (80,4%)

Összes megtett kör, edzéseken is

Ha az edzésen teljesített köröket is hozzászámoljuk, a csapatok felkészülési stratégiájáról nyerhetünk egy durva képet. Míg a Force India például 3160 kört tett meg az edzéseken, a McLaren csupán 2822-t.

1. Force India 5309
2. Ferrari 5308
3. Sauber 5255
4. Red Bull 5210
5. Mercedes 5204
6. Williams 5005
7. Renault 4990
8. Toro Rosso 4985
9. McLaren 4930
10. Lotus 4737
11. Virgin 4627
12. Hispania 4454

Kiesések műszaki hiba miatt

A legtöbb végzetes műszaki hibát a Lotus szenvedte el, ők a két autóval számított 38 versenyből 8-at nem tudtak befejezni valamilyen probléma miatt, ami 21 százalékos arányt jelent. A Virgin hiába volt a legmegbízhatóbb a kis csapatok közül, a konstruktőri összetettben így is utolsóként végzett. A Williamsek feltűnően gyakran romlottak el. A Red Bull volt az egyetlen csapat, amely száz százalékos mérleggel zárta az évet (ha Vettel defektjét Abu-Dzabiban nem számítjuk műszaki hibának).

8: Lotus
7: Williams, Hispania
4: Sauber, Toro Rosso, Virgin
2: McLaren, Ferrari, Mercedes, Force India
1: Renault
0: Red Bull