Vágólapra másolva!
Ahogy véget ért a szezon, Lewis Hamilton és Felipe Massa is lehiggadt. Idén többször is összeakadt a pályán a két pilóta, a Brazil Nagydíj után azonban kezet ráztak egymással.

Az év egyik legnagyobb párbaja Lewis Hamilton és Felipe Massa között zajlott idén, a McLaren és a Ferrari pilótája többször is ütközött a pályán. Massa hangzatos nyilatkozatokkal adta a világ tudtára, hogy tulajdonképpen idiótának tartja Hamiltont, amiért Monacóban, Silverstone-ban, Szingapúrban, Japánban és Indiában is összeakadtak, az angol vállvonogatva legtöbbször csak annyit reagált, hogy nincs miről beszélnie a brazillal.

A szezonban egyszer sem ült le a két pilóta, hogy tisztázza a helyzetet, a Brazil Nagydíj leintése után azonban megtört a jég. Miközben Massa a brazil újságírókkal társalgott, Hamilton megjelent a Ferrari motorhome-jában és megveregette Massa vállát, majd megölelte ellenfelét, jelezve, hogy részéről nincs harag. A brazil már a Ferrari verseny után kiadott nyilatkozatában is jelezte, hogy kibékült Hamiltonnal és nagyon jólesett neki a gesztus az angol részéről.

"Soha nem volt vele bajom" - nyilatkozta Massa Hamiltonról. "Mindig tisztelettel viseltettem iránta, még az idei történtek után is. Szép volt tőle, hogy felkeresett, én nem kezdeményezhettem, mert nem csináltam semmi rosszat idén."

Hamilton is nyilatkozott a békülésről. "Ez egy hosszú, kemény év volt minden pilótának, remélem, mindenki számára kellemesen telik a tél" - fogalmazott Hamilton. "Jó, hogy válthattam néhány szót Felipével a verseny után. Tisztelem őt és alig várom, hogy jövőre ismét egymás ellen versenyezzünk."

Luca di Montezemolo, a Ferrari csapatfőnöke is örült Hamilton látogatásának. "Jó volt nézni, hogy Lewis átjött hozzánk és megölelte Felipét, mert végső soron erről szól ez az egész. Szép gesztus volt, örülök, hogy tisztázták a történteket."